Index Vakbarát Hírportál

Manfred Weber: Orbán Viktor egy populista pártot hozna létre az Európai Parlamentben

2021. március 7., vasárnap 15:59

A jobboldali populisták le akarják választani a jobboldalt a politikai középről, és a társadalom megosztására törekednek, ezzel pedig megnyitják az utat egy „baloldali Európa” előtt is – hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője egy vasárnap megjelent írásában az MTI szerint. 

A politikus a Welt am Sonntag című német lapban közölt kommentárjában úgy fogalmazott: Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke

nagy robajjal rácsapta az ajtót az EPP-frakcióra.

Manfred Weber azt is hozzátette, hogy véleménye szerint Orbán Viktor

„hatalompolitikai vágyálmai” egy európai uniós jobboldali populista párt vezetéséről szólnak.

A politikus továbbá azt is kifejtette, hogy az EPP jelenti az egyik garanciát a gyengébb térségek javát szolgáló, jól finanszírozott regionális politikára, a migráció korlátozására, a működőképes határvédelemre, Nyugat és Kelet megbékélésére és „összenövésére”, integrációjára.

Az EPP azt is garantálja évtizedek óta, hogy a családpolitika nemzeti hatáskör. Az EU kereszténydemokrata alapító atyái, köztük Alcide de Gasperi vagy akár Konrad Adenauer is mind konzervatívok voltak családpolitikai kérdésekben,

de hittek a demokratikus, alkotmányos államban, a „liberális demokráciában” és a társadalmi összetartás értékében – hangsúlyozta.

Kiemelte továbbá, hogy számukra az EU nem „önkiszolgáló bolt” volt, és nem is színpad az önös ambíciók kibontakoztatására. 

Hozzátette: Orbán Viktor szakított az EPP-s alapító atyák „kereszténydemokrata örökségével”, és

most a nacionalista pártok nyakába borul, amelyek – amikor színt kellett vallaniuk –visszataszító előítéleteket mozgósítva, megveszekedetten harcoltak Magyarország EU-csatlakozása ellen.

Orbán Viktor „új barátai, Wilders, Le Pen és az AfD egy első és második osztályból álló Európáról álmodnak”, ellenfeleket keresnek, megosztottságot akarnak jobb- és baloldal között, és gyűlöletet szítanak, eközben pedig megnyitják az ajtót egy „baloldali Európa” előtt, csak azért, hogy szert tegyenek egy „hatásosabb ellenségképre” – hangsúlyozta Manfred Weber.

A politikus szerint ezzel szemben a kereszténydemokraták

„a közös európai-nyugati értékek védelmezői”, elutasítják a „nacionalista egoizmusokat”, és az európai társadalmak összetartására törekednek – hangsúlyozta. 

Rovatok