Index Vakbarát Hírportál

Megint lezárták fél Olaszországot

2021. március 7., vasárnap 22:06

Ismét szigorítják a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat Olaszország több tartományában hétfőtől – írja az MTI. A döntést megelőzően a római kormány tanácsadói testülete, az egészségügyi szakértőkből álló tudományos technikai bizottság

az ország minél ELŐBBI TELJES LEZÁRÁSÁT SÜRGETTE A VÍRUSVARIÁNSOK ERŐTELJES TERJEDÉSE MIATT.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter a szigorítást a járvány terjedésével indokolta.

A módosítások szerint hétfőtől

Emellett hétfőtől a diákok csaknem 73 százaléka ismét távoktatásra áll át.

Roberto speranza szerint a kedvezőtlen járványhelyzet akár újabb tartományok lezárásához is vezethet majd, de erről az aktuális helyzet fényében fognak dönteni. 

A tárcavezető hangsúlyozta, az országban leginkább a brit vírusmutáció terjed, de jelen van már a brazíliai, a dél-afrikai és a nigériai variáns is.

Megerősítette továbbá azt is, hogy a lombardiai Varese városában egy ritka vírusmutációt is azonosítottak, amelyből eddig csak egy esetet regisztráltak a világban, mégpedig Thaiföldön.

A kórházakban és az intenzív osztályokon kezelt betegek száma folyamatosan nő.

A járványban elhunytak száma vasárnap estére megközelítette a százezret, a regisztrált fertőzöttek száma pedig átlépte a hárommilliót.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint 5,3 millióan kaptak eddig védőoltást, közülük 1,6 millióan már a második oltást is felvették. Rómában megnyitották a harmadik tömeges oltóállomást a városközpontban található Termini pályaudvarnál.

Készen állunk a napi akár 100 ezres oltásra is, most már csak elegendő oltóanyag kell hozzá

– mondta ezzel kapcsolatban Lazio tartomány elnöke, Nicola Zingaretti.

Rovatok