Index Vakbarát Hírportál

Nem jelentenek kockázatot a várandós nők esetében az mRNS-alapú vakcinák

2021. március 7., vasárnap 19:39

Az eddigi vizsgálatok szerint a várandós nőkre sem jelentenek veszélyt egyes koronavírus elleni vakcinák – írja az ABC News.

A Pfizer és a BioNTech elsőként jelentette be: vizsgálni fogják azt is, hogy a várandós nőkre milyen hatással lehetnek a vakcinák.

Az mRNS-alapú vakcinák egyébként a feltételezések szerint nem jelentenek veszélyt a kismamákra sem,

mivel nem tartalmazzák magát a vírust, illetve nem módosítják a sejtek magját, illetve a DNS-t. 

Ehelyett csupán azt segítik elő, hogy a sejtek olyan fehérjéket kezdjenek el termelni, amelyek immunizációt idézhetnek elő a vírus ellen. 

Mindezt azonban még kísérletekkel is igyekeznek majd igazolni a tudósok. Ezek ugyan még nem kezdődtek el, azonban az amerikai hatóságok már regisztráltak 

20 ezer olyan nőt, aki a beoltása idején lett állapotos,

és náluk egyelőre semmilyen mellékhatás nem jelentkezett a vakcina miatt. 

Emellett az is érdekes kérdés lehet még a témában, hogy a várandós nők képesek-e átadni a magzataiknak is az oltással megszerzett antitesteket. E tekintetben már szintén végeztek néhány kisebb kutatást, amelyeknek fényében egyelőre az valószínűsíthető, hogy 

A MAGZATOK IS VÉDELMET NYERHETNEK A VÍRUS ELLEN.

A vakcinákról szóló kutatások legújabb eredményei továbbá azt is cáfolják, hogy

AZ OLTÓANYAG NEGATÍVAN BEFOLYÁSOLNÁ A TERMÉKENYSÉGET.

„Ha ez így lenne, akkor azok a nők is nagyobb számban vetélnének el, akik elkapták a koronavírust” – mondta Dr. Jennifer Ashton egészségügyi szakértő a Good Morning America műsorában. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb ajánlása szerint egyébként a áldott állapotban lévő nőket is be lehet oltani, viszont elsősorban azon nők esetében ajánlják ezt, akiknek nagyobb esélyük van arra, hogy elkapják a koronavírust – például azért, mert az egészségügyben dolgoznak –, vagy valamilyen krónikus betegség miatt vannak nagyobb kockázatnak kitéve. 

Magyarországon viszont egyelőre a várandós nőknek nem adják be az oltást.

Emellett pedig azt is javasolták, hogy az oltást követő három hónapban ne essenek teherbe, ha egy mód van rá. 

Rovatok