Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden kormánya megtette az első gesztust Kubának

2021. március 10., szerda 07:14

Az amerikai kormány felülvizsgálja Donald Trump előző elnök döntését, amellyel felvette Kubát a terrorizmust támogató országok listájára, azonban a Havannával szembeni politika nagyobb módosítása nem szerepel a prioritások között – közölte a Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki.

Jen Psaki hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nem kapkod, hogy nagyobb gesztusokat tegyen a kommunista ország felé. Többen a kapcsolatok javulását várták a Joe Biden elnök vezette új kormányzattól, miután Donald Trump visszafordította a még az elődje, Barack Obama által megkezdett közeledést a két ország között.

A Kuba-politika megváltoztatása jelenleg nincs Biden elnök prioritásai között

– szögezte le sajtótájékoztatóján a szóvivő, aki arról is beszélt, hogy mivel a kormány elkötelezett az emberi jogok védelme iránt az amerikai külpolitikában, ezért alaposan felülvizsgálják az előző adminisztráció idején hozott döntéseket, például Kuba felvételét a terrorizmust támogató államok listájára.

Donald Trump mandátumának utolsó napjaiban, január 11-én jelentették be Kuba ismételt felvételét erre a listára, amelyről az Obama-kormány 2015-ben vette le az országot, elhárítva a diplomáciai közeledés egyik fontos akadályát.

A terrorizmust támogató országok listáján jelenleg Kuba mellett Irán, Szíria és Észak-Korea szerepel.

Rovatok