Index Vakbarát Hírportál

Súlyos vádak az aradi kórházzal szemben, két ügyben a rendőrség nyomoz

2021. március 10., szerda 18:55

Hét haláleset miatt is az aradi megyei kórházat hibáztatják a hozzátartozók. Két ügyben a rendőrség is nyomozást indított – derül ki a íFőtér cikkéből.

Az egyik áldozat lánya azt állítja, hogy anyja még a saját lábán ment be a kórházba koronavírus utáni felmérésre, három napot töltött benn, majd belehalt a rossz kezelésbe. Erről Florina Ionescu, a kórház gazdasági igazgatója azt mondta, kivizsgálták az esetet; a főorvost lefokozták, az orvosi asszisztenst, aki hibázott, 10 százalékos fizetésmegvonással büntették. A család nem elégszik meg ezzel, és úgy döntött, feljelentést tesz gondatlanságból elkövetett emberölésért.

Egy másik haláleset is büntetőeljáráshoz vezetett. Egy elhunyt unokahúga megerősítette: kenőpénzt adott azért, hogy a rokona kapjon helyet az intenzív osztályon. Ami ezt az ügyet illeti, a kórház nem tartja kizártnak, hogy az egyik alkalmazottja figyelemmel kísérte a beutalásokat, illetve pénzt kért a hozzátartozóktól a folyamat megkönnyítéséért. Ellene a kórház tett feljelentést.

Felvetődött az is, hogy a pácienseket túlzott mértékben altatják. Az egyik elhunyt lánya szerint ez a kegyetlen bánásmód okozta édesanyja halálát. A gondatlansági vádakat az orvosi kollégium és a közegészségügyi igazgatóság is kivizsgálja a rendőrség mellett.

Rovatok