Index Vakbarát Hírportál

Két köbméter trágyát hordott a szlovák kormányfő hivatala elé egy volt miniszter

2021. március 10., szerda 16:07

Az esetről a szlovák rendőrség számolt be a Facebookon, azt írva, a rendőrök a hajnali járőrözés közben szembesültek azzal, hogy

kedd éjjel csaknem két  köbméter trágyát szórtak le Igor Matovič kormányfő hivatala elé. 

A közterületek szennyezése a közrend megsértésének minősül, ezért nyomoznak az elkövetők után.

Egy volt miniszter vállalta magára a felelősséget 

Juraj Draxler, Robert Fico kormányának oktatási minisztere a Facebookon közzétett bejegyzésében magára vállalta a felelősséget az akcióért.

Ő minden nap ezt dobálja ránk, mi most visszaadtuk neki

– írta a politikus.  Hozzátette, hogy ezen kívül a minisztériumok épületét is láncokkal vették körbe, valamint egy Igor Matovičról lufikból készített bohócfigurát is a Duna fölé engedtek.

Később egy másik bejegyzést is közzétett, ahol már arról írt, hogy mindig a kulturált viták híve lesz, de Igor Matovič kormányfővel ilyeneket nem lehet folytatni, ugyanis ő „mindig csak hazudik" és a járvány ellen is olyan intézkedéseket hoz, amelyek ellenesek az alkotmánnyal. 

Egyértelmű üzeneteket kell küldeni a miniszterelnöknek és a kormánynak, akár azáltal is, hogy egy halom trágyát hányunk a kormányfő hivatala elé

– írta ebben a bejegyzésben. 

„Gyáva, pszichopata szar”

Eközben Igor Matovič kormányfő kedd este posztolt egy olyan, az állami  gyógyszerellenőrzési ivatal vezetőjének férjétől kapott üzenetet, amely nem a szlovák közbeszéd minőségéről tanúskodik. 

A feleségem nevét ne vedd a szádra, te gyáva, pszichopata szar.

– áll az üzenetben. 

„Rendkívül magas szintű kommunikáció" – írta erre bejegyzésében Igor Matovič.

A konfliktus egyébként a Szputnyik V vakcina megítélése miatt robbant ki az állami  gyógyszerellenőrzési hivatal vezetője és a kormányfő közt, emiatt kapta most Igor Matovic ezt az üzenetet. 

Rovatok