Index Vakbarát Hírportál

Szerződést bontanak az észak-erdélyi sztrádaszakasz építőjével

2021. március 11., csütörtök 20:10

Felbontják a szerződést az észak-erdélyi A3-as autópálya Aranyosgyéres–Maroskece szakaszának építőjével Romániában – jelentette be közösségi oldalán Catalin Drula szállításügyi miniszter. A tárcavezető közölte: elfogyott a türelem a Straco Group által vezetett román konzorcium iránt, amely öt év alatt a pályaszakasz kevesebb mint negyven százalékát építette meg, és az elmúlt öt hónapban mindössze egy százaléknyit haladt a munkával.

A pályaépítő ellen csődeljárás indult, a cég pedig nem fizette ki az alvállalkozóit. Drula hozzátette, a román állam képviselői hosszú ideig keresték a megoldást, hogy elkerüljék a szerződésbontást, de most betelt a pohár.

A miniszter úgy vélte, a Straco Grouppal kötött szerződés arra is int, hogy le kell vonni a következtetéseket a gyanúsan olcsó ajánlatok kérdésében. A konzorcium ugyanis úgy nyerte el a 15,7 kilométeres, 620 millió lej (körülbelül 46,5 milliárd forint) értékűre becsült pályaszakasz megépítésének a jogát, hogy 280 millió lejes (megközelítőleg 21 milliárd forintos) ajánlatot tett.

Az MTI beszámolójában emlékeztet, hogy a román állam 2003-ban döntött arról, hogy megépíti a Borstól Brassóig vezető 415 kilométeres észak-erdélyi (A3-as) autópályát. A pályaépítést nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a kormány kivonta a közbeszerzési törvény hatálya alól, és versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a feladat elvégzésével. 2013-ig – amikor szerződést bontott a Bechtellel – csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszt adták át. Később a román állam EU-finanszírozást szerzett az észak-erdélyi pályára is, és a gyorsforgalmi út rövidebb szakaszaira keresett építőket. Jelenleg a pályából mintegy 98 kilométer használható. Az Aranyosgyéres–Maroskece szakasz, a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti autópálya két megépült szakaszát kötné össze.

Rovatok