Index Vakbarát Hírportál

Újabb kormánypárti képviselő mondott le korrupció gyanú miatt Németországban

2021. március 12., péntek 16:41

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, Nikolas Löbel több céget maszkokkal kapcsolatos megrendelésekhez juttatott anyagi juttatásért cserébe, ebben pedig társa volt Georg Nüßlein is. Utóbbit pénzmosással is megvádolták, hiszen valószínű, hogy a kapott pénzt Liechtensteinbe vitte. Mindketten kiléptek a kereszténydemokrata pártból (CDU), azonban utóbbi egyelőre még nem adta vissza mandátumát. Azóta egy újabb CDU-s képviselő, Mark Hauptmann, is távozott a pártból, miután szintén gyanúba keveredett.

Hauptmann ugyan azt állítja, hogy ő nem csinált semmi rosszat, és csak a családja megkímélése érdekében adta vissza képviselői mandátumát, azonban vele kapcsolatban az a vád, hogy Azerbajdzsánból kaphatott pénzeket. A Der Spiegel úgy értesült, hogy Azerbajdzsán berlini nagykövetsége 16 744 eurót adott a képviselőnek, akinek cserébe segíteni kellett egy bakui rendezvény promotálásában.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) botránya után ezúttal a kormányzó CDU került a baden-württembergi és a rajna-vidék-pfalzi tartományi választások előtt kínos helyzetbe. A legújabb közvélemény kutatások alapján

a legnagyobb német kormánypárt mindkét helyen el fogja bukni a választásokat, Baden-Württembergben a zöldek (Grüne), Rajna-vidék-Pfalzban pedig a szociáldemokrata-zöld koalíció tarthatja meg a hatalmat.

Ennek az őszi parlamenti választásokra is nagy hatása lehet, hiszen két választási vereség meggyengítheti a CDU-s Armin Laschet pozícióit kancellárjelöltként a bajor Markus Söderrel szemben, aki már jelenleg is népszerűbb, mint Merkel pártjának új elnöke. Ez annak fényében is érdekes, hogy míg Laschet nem foglalt állást a Fidesz Európai Néppártból való kilépésével kapcsolatban, addig Söder élesen kritizálta Orbán Viktor és pártjának politikáját.

Rovatok