Index Vakbarát Hírportál

Burját szépségkirálynő is van Petőfi állítólagos leszármazottjai között

2021. március 12., péntek 21:06

Petőfi Sándor több állítólagos leszármazottját is megtalálta a Fókusz: van köztük költő, színész, egyetemi tanár, informatikus, sőt, még szépségkirálynő is. Az egyik ilyen szépunoka Darima Csemitova lenne, akinek a szépségéhez nem fér kétség, inkább csak az a kérdés, hogy valóban rokon-e. 

A szabadságharc költője  a hivatalos történetírás szerint 1849-ben elesett a segesvári csatában, egyesek viszont úgy gondolják, hogy csupán orosz fogságba került, és hadifogolyként Szibériába hurcolták. Szerintük később itt, egy kis burját faluban, a Budapesttől 8600 kilométerre fekvő Barguzinban alapított családot, és két gyermeke is született. 1989-ben egy magyar expedíció még a csontjait is megtalálni vélte, és hazahozta újratemetni. 

Bárhogy legyen is, a barguziniak szent meggyőződése, hogy a magyar költőfejedelem ott élt, ugyanúgy, akár a helyiek: állatokat legeltetve és tehenet fejve. A matematikus végzettségű 31 éves modell, aki többször nyert szépségversenyt Oroszországban, mintegy félezer Petőfi-leszármazottról tud. 

Aki nem ismeri a saját múltját, annak nincsen jövője

– hangsúlyozta az RTL Klub stábjának a két oroszországi szépségversenyt is megnyert Darima Csemitova, hozzátéve, hogy ő félig-meddig magyarnak tartja magát. Annyi bizonyos, hogy Petőfi neve mindenütt jól cseng a világban, ő a legismertebb magyar költő: mindenfelé neveztek el róla településeket, hidakat, hajókat, sőt, még kisbolygót is. 

Rovatok