Index Vakbarát Hírportál

Ha Meghan elnök lesz, nem maradhat hercegné

2021. március 14., vasárnap 16:58

Politikai pályára készül, és akár az amerikai elnöki tisztségért is indulhat Meghan Markle sussexi hercegné, Harry herceg amerikai felesége – legalábbis brit sajtóértesülések szerint.

Harry herceggel kötött házassága ellenére a 39 éves Meghan megőrizte amerikai állampolgárságát, és a Daily Mail által idézett bennfentes források szerint ennek egyik oka, hogy a hercegnő előtt nyitva maradjon az amerikai politikai pályafutás lehetősége.

A lapnak a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt egyik név nélkül nyilatkozó magas rangú tagja azt mondta:

Meghan máris elkezdte a kapcsolatépítést az amerikai Demokrata Párt vezető köreiben kampányszervező és finanszírozást felhajtó stábok összeállítása érdekében.

A Daily Mail által idézett illetékes Tony Blair volt munkáspárti brit miniszterelnök Downing Street-i stábjának egykori tagja, akinek állítólag szoros washingtoni kapcsolatai vannak. A politikus azt állította, feltételezések szerint Meghan akár a 2024-ben esedékes következő elnökválasztást is célba veheti.

A brit lapnak nyilatkozó amerikai alkotmányjogi szakértők szerint ha Meghan választott közhivatali tisztségért indul az Egyesült Államokban, le kell mondania hercegnéi címéről, mivel ennek megtartása ellentétes lenne a hivatali esküvel.

Amennyiben Meghant elnöknek választanák meg, úgy ő lehetne az Egyesült Államok első női elnöke, igaz, ehhez be kellene előznie többek között a jelenlegi alelnököt, a szintén afroamerikai gyökerekkel rendelkező Kamala Harrist.

Harry és Meghan tavaly januárban jelentette be teljesen váratlanul, hogy visszalép a brit királyi család magas rangú tagjaként ellátott hivatalos funkcióitól, pénzügyileg függetlenné válik, és a jövőben ideje nagy részét Amerikában tölti. Azóta az Oprah Winfrey-nek adott interjújuk kavarta fel meglehetősen a politikai állóvizet.

Rovatok