Index Vakbarát Hírportál

Hamis nukleáris riasztásra figyelmeztet a lengyel atomügynökség

2021. március 17., szerda 20:20

Hamis nukleáris riasztásra figyelmeztetett szerdán a lengyel atomügynökség (PAA), cáfolva a – feltehetőleg meghekkelt – honlapján megjelent információt, miszerint egy litvániai nukleáris hulladéktárolóból káros anyag szivárgott volna ki.

A PAA honlapjára kitett riasztásról korábban a lengyel közszolgálati rádió tájékoztatott. Az álhírnek minősített közlemény szerint a litván fővároshoz közeli hulladéklerakóból radionuklidok kerültek felszíni és talajvizekbe, és állítólag a litván fél jelezte  a káros anyagok magas szintjét az ivóvízben.

A PAA szabályos radiológiai helyzetről biztosította a közvéleményt, és közölte azt is, hogy külföldi partnereitől nem kapott semmiféle veszélyről szóló figyelmeztetést.

A honlapon megjelent információt hamisnak minősítette.

Az eset kapcsán az AP amerikai hírügynökség  a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivőjét, Stanislaw Zarynt idézte: „az egész történet tipikus orosz kísérletnek tűnik”, amelynek célja az lehet, hogy gyanút keltsen és megosztottságot teremtsen a nyugati szövetségesek között – mondta el az AP szerint Zaryn, felidézve egyúttal egy hasonló, 2020-es hekkelési kísérletet. Az akkori álhír egy nem létező radioaktív felhőről szólt, amely szerint az ukrajnai Csernobil, az 1986-os nukleáris katasztrófa helyszíne felől tartott újból Lengyelország felé.

Információs háborúról beszélt az eset kapcsán a lengyel közszolgálati rádióban Jacek Reginia-Zacharski politológus-professzor is, aki az álhírt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdai hivatalos párizsi látogatásával hozta kapcsolatba.

Rovatok