Index Vakbarát Hírportál

Koronavírus-fertőzés miatt önkéntes karanténba vonul a pakisztáni kormányfő

2021. március 20., szombat 12:52

Megfertőződött a koronavírussal Imran Hán pakisztáni kormányfő két nappal az után, hogy megkapta a betegség elleni oltást – adta hírül az ország egészségügyi minisztere, Feiszal Szultán a közösségimédia-oldalán.

A szakpolitikus a Twitter-oldalán jelentette be a fertőzés tényét és azt is, hogy a kormányfő karanténba vonul.

Imran Hán számos találkozón, eseményen vett részt az elmúlt néhány napban, ahol maszk nélkül szólalt föl, és emellett Iszlámábádban egy biztonságpolitikai konferencián is megjelent, ahol sokan részt vettek. 

A kormányfő még csütörtökön kapta meg az első adagot a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájából.

A kétszázhúsz millió lakosú országban erőteljesen növekszik a koronavírus-fertőzöttek száma. A regisztrált fertőzöttek száma meghaladja a 620 ezret, a halálos áldozatok száma pedig már 13 800. Pakisztánban csak március 10-én az idősekkel kezdték el a lakosság beoltását, mivel az egészségügyi dolgozók többsége elutasította a felajánlott kínai vakcinákat, mert nem bízik a szerben.

Rovatok