Index Vakbarát Hírportál

Peking nem habozott, válaszszankciókat vezetett be az EU-val szemben

2021. március 22., hétfő 16:07

Kína tíz személyt szankcionált válaszlépésként arra, hogy az Európai Unió külügyminiszteri tanácsa, a Külügyek Tanácsa négy kínai személy és egy entitás ellen korlátozó intézkedéseket hozott a nyugat-kínai Hszincsiang tartományból jelentett emberi jogsértések miatt. 

A gazdasági büntetőintézkedésekkel és a beutazási tilalommal sújtottak között szerepel Reinhard Butikofer német politikus és Adrian Zenz német kutató, valamint az európai, a holland és a belga parlament egyes tagjai. Emellett négy uniós intézmény is szankciós listára került. 

Az érintettek és családtagjaik nem léphetnek be Kína szárazföldi részére, Hongkongba és Makaóba, ők és a velük kapcsolatban álló vállalatok és intézmények pedig nem folytathatnak üzleti tevékenységet kínában.

A pekingi külügyminisztérium közleménye szerint az EU lépése „hazugságokon és félretájékoztatáson" alapul, súlyos beavatkozást jelent Kína belügyeibe, sérti a nemzetközi jogot és a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáit, emellett jelentősen aláássa Kína és az EU kapcsolatait.

A kínai fél felszólította az EU-t, hogy „nézzen szembe hibája súlyosságával és orvosolja azt", ellenkező esetben további ellenlépésekre számíthat.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az uniós intézkedéseket értelmetlennek minősítette, és hangsúlyozta: a lépéssel aláássák az együttműködést az EU és Kína között, miközben éppen életeket kéne menteni a világjárvány idején. 

Müller Cecília országos tiszti főorvos ma jelentette be, hogy két újabb kínai vakcinát engedélyezett az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. Ezzel pedig hétre bővül a Magyarországon 

Rovatok