Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz EP-képviselői a szakbizottsági pozícióiktól is elbúcsúzhatnak

2021. március 23., kedd 13:12

Arra számítanak a Fidesz EP-képviselői, hogy az uniós törvényhozó testületben semmilyen pozíciójuk nem lesz az Európai Néppártból (EPP) való kilépésük miatt – írja a Népszava.

A lapnak Deutsch Tamás, a fideszes képviselők delegációjának vezetője úgy nyilatkozott:

Arra készülünk, hogy a fideszes képviselőknek, a többi független képviselővel szemben, diszkriminatív módon nem lesznek parlamenti szakbizottsági helyeik

Hozzátette: véleménye szerint ennek érdekében fog tevékenykedni az Európai Néppárt, illetve „más baloldali frakciók" is.

Miután a Fidesz március elején kilépett a Néppártból, az összes parlamenti bizottságban meglévő tagságukat is elvesztették. Egyedül Járóka Lívia őrizhette meg EP-alelnöki tisztségét, mivel őt a plenáris ülésen választották meg.

A fideszesek összesen 12 pozíciót hagytak hátra, amelyeket a Néppárt tagjai tölthetnek majd be.

Legalábbis akkor, ha az erőviszonyok változására való tekintettel egyik politikai csoport sem kezdeményezi a tisztségek újraosztását.

A Népszava szerint ez egyelőre nem történt meg, és időközben már meg is kezdődött az új tagok jelölésének folyamata is. 

A személyi javaslatokat várhatóan David Sassoli EP-elnök fogja bejelenteni az európai parlament szerdán kezdődő plenáris ülésen.

Deutsch Tamás viszont azt is közölte, hogy ezzel egy időben a Fidesz európai parlamenti delegációja kezdeményezni fogja az elnöknél, hogy „módosítsák a frakciók között a bizottsági helyek elosztására vonatkozó megállapodást, hogy ezzel a 12 fideszes EP-képviselő is rendelkezzen függetlenként bizottsági tagsággal”. 

Az indítványról első körben a frakcióknak kell dönteniük, ha ők nem jutnak megegyezésre, akkor pedig a házbizottság szerepét betöltő Elnökök Konferenciájának kell döntést hoznia, amelynek a parlamenti elnökön kívül a frakcióvezetők a tagjai.

A független képviselőknek az Európai Parlament házszabálya szerint nem kötelező szakbizottsági helyet biztosítani. Ennek ellenére a legtöbb esetben mégis részt vesznek valamely parlamenti bizottság munkájában. Ez alól a jelenlegi képviselők közül csak egy ember, a litván Viktor Uspaskich volt kivétel eddig.

Ennek fényében meglepő lenne, ha a TÁVOZÓ képviselők semmilyen pozíciót nem kapnának a tisztújítás révén.

A Népszavának egy néppárti forrás azt nyilatkozta, hogy akár az egyes szakbizottságok létszámát is növelhetnék annak érdekében, hogy a kilépő képviselők se maradjanak pozíciók nélkül. A többi frakció még nem nyilvánított véleményt a kérdésben, azonban a szakértők szerint valószínűtlen, hogy belemennének egy ilyen alkuba. 

A parlamenti testületek vezetőségét és tagjait egyébként két és fél évre, a parlamenti ciklusok felére választják meg, ami azt is jelenti, hogy kilenc hónap múlva az egész testületen belül tisztséget kell újítani.

Így ha a fideszes képviselők most tisztség nélkül maradnak is, kilenc hónap múlva újabb pozíciókat kaphatnak, ha addig egy frakcióhoz sem csatlakoznak. 

Rovatok