Index Vakbarát Hírportál

Washington új életet akar lehelni a NATO-ba

2021. március 23., kedd 13:08

Az Egyesült Államok meg akarja újítani partneri kapcsolatait a NATO-tagállamokkal, miközben új életet akar lehelni a katonai szövetségbe. „Azért jöttem, hogy kifejezzem az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét a NATO iránt" – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter Brüsszelben, ahova a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozására érkezett.

Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak számos biztonsági kihívással kell szembenézniük, amihez együttműködésre van szükség.

Blinken leszögezte: az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítése ellentétes az Európai Unió érdekeivel, valamint aláássa az Ukrajna önállóságának és területi egységének védelmét célzó törekvéseket. Mint mondta, a kérdést meg kívánja vitatni német hivatali kollégájával.

A csúcstalálkozó egyik fő témája nem is véletlenül Oroszország lesz, illetve annak NATO elleni fenyegetése.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn erős vádakat fogalmazott meg Oroszországgal szemben, kijelentve, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök felel Oroszország minden nemű agresszív cselekedetéért. A NATO-val ápolt kapcsolatok megromlásáért is Moszkvát tette felelőssé. 

Stoltenberg, aki Blinkennel közös sajtótájékoztatót tartott, rövid beszédében kiemelte, hogy a szövetség tagjai előtt álló kihívások között Oroszország destabilizáló magatartása, a folytatódó terrorista fenyegetések, kifinomult kibertámadások, Kína megerősödése és a klímaváltozás biztonságot fenyegető hatásai szerepelnek.

Ezekkel a kihívásokkal egyetlen ország, egyetlen kontinens sem képes egyedül megbirkózni, ezért kell Észak-Amerikának és Európának még szorosabban együttműködnie a NATO keretein belül – idézi a NATO-főtitkárt az MTI. 

Napirendi pont még az afganisztáni helyzet is. Blinken elmondta, hogy tájékoztatni fogja kollégáit a NATO afganisztáni missziójának jövőjéről szóló amerikai elképzelések részleteiről. Egy esetleges kivonulás kizárólag a résztvevő tagállamokkal egyeztetett módon történhet.

A tálibok és a Trump-kormányzat között tavaly létrejött, az amerikai csapatok kivonását május elsejéig előirányzó megállapodással összefüggésben Blinken azt mondta: legfontosabb, hogy bármit is tesz a NATO, az közös döntés eredménye legyen. A szövetségesek ugyanis együtt léptek fel Afganisztánban, s amikor az idő eljön, együtt is kell távozniuk onnan – mondta az amerikai külügyminiszter. 

A Euronews megjegyezte, hogy Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Kabulban találkozott az afgán elnökkel, de a május elsejei kivonulás nem volt témája a megbeszéléseknek. 

Rovatok