Index Vakbarát Hírportál

Sulík lépett a pozsonyi sakkjátszmában

2021. március 23., kedd 13:02

Zuzana Čaputová elfogadta Richard Sulík (SaS) lemondását, helyét a gazdasági tárca élén ideiglenesen Andrej Doležal közlekedésügyi miniszter (Sme Rodina) veszi át. A szlovák államfő bírálta a pozsonyi kormányt, amiért nem adott zöld utat a vállalkozók kártérítésére vonatkozó törvénynek, amelyet Sulík istápolt – írta a parameter.sk. 

Sulík bízik abban, hogy a lemondása lehetővé teszi a kormány átalakítását új miniszterelnökkel az élen.

Hangsúlyozta: Szlovákiának körültekintő vezetésre, konstruktív és tényszerű hozzáállásra és békés megoldások keresésére van szüksége.

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő nem mondott köszönetet a leköszönő gazdasági miniszternek, ahogy azt tette Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter és Milan Krajniak (Sme Rodina) munkaügyi miniszter lemondásakor. A miniszterelnök ezúttal korábban távozott az elnöki palotából. Richard Sulík akkor jelentette be, hogy nem lesz tovább gazdasági miniszter, miután Igor Matovič vasárnap felajánlotta lemondását. A kormányfő feltételként szabta, hogy Sulík, illetve Mária Kolíková (Za ľudí) és Juraj Šeliga (Za ľudí) is mondjanak le, valamint a kormányfő elvenne egy minisztériumot a SaStól.

A SaS vezetője, a koalíciós párt irányítója még mindig érdekelt abban, hogy a négypárti kormány továbbra is működjön.

Sulík a kormány új tagjairól majd a leendő kormányfővel akar tárgyalni, aki Igor Matovičot váltja fel. Ha Matovič a miniszterelnöki székből átülne egy miniszteribe, akkor Sulík ismét tagja akar lenni a kabinetnek. A SaS vezetője arról nem beszélt, melyik bársonyszékben tudná magát elképzelni. 

Ha a kormányfő nem távozik szerdáig, a SaS maradék két minisztere, a külügyminiszter és az oktatási tárca vezetője sem vezeti tovább a tárcáját, ám a SaS ebben az esetben sem szavazna a parlamentben az előrehozott választások mellett.

Közben Boris Kollár jövő hét keddre napolta el a ma esedékes parlamenti ülést. A házelnök ezt azzal indokolta, hogy nem akarja átvinni a cirkuszt a kormányból a parlamentbe. Kollár, aki a koalícióban helyet foglaló Sme rodina vezetője, hangsúlyozta:

ha a jövő hét végéig nem oldódik meg a koalíciós válság, távozik pártja a kormányból, előrehozott választások jöhetnek.

Rovatok