Index Vakbarát Hírportál

Már a második dózist is megkapta a lakosság fele Izraelben

2021. március 25., csütörtök 12:23

Az izraeli lakosság fele már a második oltást is megkapta az új típusú koronavírus elleni vakcinából – jelentette a Haaretz című újság honlapja csütörtökön.

Az ország 4 655 955 lakója a mintegy három hónapja elkezdődött oltási kampány során már két dózist kapott szerda estig

 a Pfizer oltóanyagából az egészségügyi minisztérium adatközlése szerint.

További 550 ezer embert eddig egyszer oltottak be, és a második adag vakcinára várnak, amit három héttel az első után adnak be Izraelben. Ezzel az oltottsági szinttel még nem közelítik meg a közösségi immunitáshoz szükséges legalább 70-80 százalékot, de a járvány már így is jelentősen visszaszorult.

A vakcina az előzetes várakozásokon felül, mintegy 95 százalékban hatékony a koronavírus fertőzés okozta súlyos tünetekkel járó betegségek elkerülésében,

és az idős korú lakosság beoltása után szinte azonnal megmutatkozott pozitív hatása a súlyos esetek és a halálozás csökkenésében.

Az utóbbi hónapban az új fertőzések 97 százalékánál a brit koronavírus-változatot azonosították Izraelben, s noha ez fertőzőbb és veszélyesebb a korábbi változatnál, és ezen időszakban jelentős nyitást engedélyeztek a gazdaságban, a kereskedelemben és az oktatásban, mégis 

folyamatosan csökkent az új vírushordozók és a súlyos betegek száma.

„A drámai eredmény eléréséhez nem szükséges a közösségi immunitás elérése” – nyilatkozta a lapnak Ran Blicer professzor, a Klalit nevű egészségbiztosító pénztár kutatóintézetének igazgatója.

Beszélt arról is, hogy a közvetett védelmi hatásnak nevezett jelenség már a közösségi immunitási szint elérése előtt megjelenik, és nagyban csökkenti a betegségek számát, de megjegyezte, hogy a maszkok viselése és a társadalmi távolságtartás elegendő lehet a megbetegedések csökkentéséhez és a gazdaság óvintézkedések melletti megnyitásához.

A Makkabi nevű egészségbiztosító pénztár tanulmányt tett közzé közösen a haifai Technion Egyetemmel 1,8 millió izraeli adatai alapján, amely szerint az oltás 99 százalékban megakadályozta a megbetegedést a második vakcina utáni harmadik héttől, és 91 százalékban a fertőzést is elkerülték az oltottak.

Az idősebbeknél és a háttérbetegségekben szenvedőknél némiképp csekélyebb volt az oltóanyag hatékonysága, de náluk is kiemelkedően magas védettséget biztosított az oltás.

Szerdán 10 474 izraelit oltottak be először és 45 158-at másodszor a Pfizer oltóanyaggal. A december 20-án kezdődött oltási kampányban eddig 5 202 664-en (az ország lakosságának 55,96 százaléka) kapták meg legalább az első dózis vakcinát.

Jelenleg 12 906 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a koronavírus okozta szövődményekkel 740 embert ápolnak kórházakban, közülük 482-en súlyos esetnek számítanak, 189-en lélegeztetőgép segítségére szorulnak. A SARS-CoV-2-vírus okozta betegségben tavaly február óta 6157-en haltak meg Izraelben.

Rovatok