Index Vakbarát Hírportál

AstraZeneca-oltás: Svédországban megint kapják majd az idősek

2021. március 25., csütörtök 17:43

Dánia három héttel meghosszabbítja az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyaga alkalmazásának a felfüggesztését – közölte a koppenhágai kormány.

Az ok: a dán egészségügyi hatóság a vakcina és a vérrögképződés kapcsolatát vizsgáló kutatások eredményeire vár.

Tanja Erichsen, a dán gyógyszerfelügyelet igazgatója azt mondta: egyelőre nem lehet kizárni az összefüggést az oltóanyag és az oltás után fellépő, Erichsen által nagyon szokatlannak nevezett tünetek között – írta a távirati iroda a Reuters nyomán.

A vakcina használatát Dánia azt követően függesztette fel, hogy egy 60 éves nő egy héttel az oltás után vérrögképződés miatt meghalt. Egy másik ember is elhunyt azt követően, hogy beoltották a vakcinával. Bár a dán egészségügyi hatóságok ekkor azt jelezték, nincs bizonyítékuk arra, hogy összefüggés lenne a vakcina és a halálesetek között.

Egy felmérés szerint Dániában három emberből egy nem oltatná be magát az AstraZeneca oltóanyagával, a megkérdezettek hét százaléka pedig nem kér egyik vakcinából sem. Az országban eddig körülbelül 150 ezren kapták meg az AstraZeneca koronavírus elleni oltását.

Svédország viszont azt jelentette be: újraindítja a szer alkalmazását a 65 év felettiek immunizálására.

A skandináv állam egészségügyi hatósága szerint azonban egyelőre nem fogják az AstraZeneca oltóanyagával beoltani a fiatalabb korosztályokat, míg a vérrögképződéssel járó ritka esetek és a vakcina közötti lehetséges összefüggést ki nem vizsgálták.

Rovatok