Index Vakbarát Hírportál

Ezek a vakcinagyártók már 12 év alatti gyerekeken is tesztelnek

2021. március 25., csütörtök 20:56

A Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalat már 12 év alatti gyerekeken is teszteli a koronavírus elleni, közös fejlesztésű vakcináját.

A kísérleteket szerdán kezdték meg az észak-karolinai Duke Egyetemen, ahol az orvosok egy 9 éves ikerpárt oltottak be először a vakcinával.

Sharon Castillo, a Pfizer szóvivője szerint az év második felében várhatók az első eredmények, és azt remélik, hogy 2022 elején a 12 éven aluliak is megkaphatják az oltásukat – írta a távirati iroda.

A tudósok a vakcina három különböző adagját tesztelik majd 144 gyereken. Mindegyik adagot először az 5–11 év közötti, majd a 24 év közötti, végül a 6 hónapos és 2 év közötti gyerekek kapják meg. A leghatékonyabb dózis meghatározása után a vállalat 4500 gyermeken teszteli az oltást.

Az amerikai hatóságok december végén engedélyezték a Pfizer–BioNTech-oltások beadását a 16 éves és idősebb emberek számára.

A Moderna amerikai vállalat a múlt héten jelentette be, hogy az első gyermekek megkapták az oltást abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 év közötti gyerekeken.

A Johnson & Johnson szintén benyújtotta kérelmét az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságához, miszerint oltóanyagukat egyaránt tesztelnék a 12–18 év közötti fiatalok, illetve a 12 év alatti gyerekek esetében is. Az AstraZeneca brit vállalat és az Oxfordi Egyetem a múlt hónapban indított el egy kísérletet Nagy-Britanniában: vakcinájukat 6 éves gyermekeken tesztelik.

Rovatok