Index Vakbarát Hírportál

Angela Merkel: új járvány kezdődött a brit mutáció szétterejdésével

2021. március 25., csütörtök 11:40

Új járvány kezdődött Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) úgynevezett brit mutációjának szétterjedésével, ezért védekezni is másként kell – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben.

A vírus egy éve megjelent változata ellen védekezve a jelenlegi korlátozásokkal is sikerült volna megfékezni a járványt, 

Németország mégis ismét a fertőzésszám robbanásszerű emelkedésének szakaszában van,

mert az „erőszakosabb", sokkal fertőzőképesebb és „halálosabb" brit mutáns kiszorította a többit.

Ezért a tavaly tavasz óta kifejlesztett új eszközöket is használni kell, köztük az antigén gyorstesztet és a segítség nélkül, önállóan elvégezhető gyorstesztet is - mondta a kancellár, aláhúzva: mindenkinek biztosítják a hetente legalább egyszeri ingyenes teszt lehetőségét, de élni is kell ezzel a lehetőséggel.

Kiemelte, a tesztelés a „híd", amelyen haladni lehet, amíg megmutatkoznak a járványt megállító oltási kampány eredményei. „Minél többet tesztelünk, annál kevesebb korlátozásra van szükség" – mondta Angela Merkel.

Rendszeresen tesztelni nemcsak az iskolákban, óvodákban kell, hanem minden munkahelyen. A vállalkozások legalább 80 százalékában biztosítani kell a tesztelés lehetőségét a dolgozóknak, és ha a gazdaság szereplői nem gondoskodnak erről önként, „szabályozási intézkedések" következnek 

– mondta a kancellár.

Hangsúlyozta, hogy a védekezést minél inkább a helyi adottságokra szabva, regionális szinten kell megszervezni. Németország szövetségi berendezkedésű ország, ahol nem lehet mindent a szövetségi kormányon számon kérni, hanem önállóan is tenni kell a járvány megfékezéséért. Így például „egyetlen járási vezetőnek vagy polgármesternek sem tilos" követni a kiemelkedően sikeres Tübingen vagy Rostock példáját – mondta Angela Merkel.

„Több optimizmus is kell a járvány átvészeléséhez, nem szabad mindig csak a rosszat meglátni" – tette hozzá, példaként említve, hogy európai összevetésben igen sikeres fejlesztésnek számít a fertőzési láncolatok megszakítását szolgáló kapcsolatkövető alkalmazás, amelyet húszmilliónál is több okostelefonra töltöttek le.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint 24 óra alatt 22 657 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem harmincszázalékos növekedés az egy héttel korábbi 17 504-hez képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 713 657 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.

Rovatok