Index Vakbarát Hírportál

Netanjahunak be kell tartania az összeférhetetlenségi korlátozásokat

2021. március 25., csütörtök 14:12

Az izraeli legfelsőbb bíróság úgy döntött csütörtökön, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek be kell tartania a összeférhetetlenségi korlátozásokat, melyeket Aviháj Mandelblit főügyész meghatározott számára korrupciós bírósági ügye miatt, jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

A legfelsőbb izraeli jogi grémium határozata szerint a főügyész jogkörébe tartozik a korrupciós vádak miatti összeférhetetlenségi szabályok meghatározása, és a kormányfőnek követnie kell őket. A legfelsőbb bíróság a Minőségi közéletért nevű civil mozgalom petíciója nyomán döntött a kérdésben, mely szerint 

Netanjahut korlátozni kell bizonyos kormányfői jogai gyakorlásában, mert azok gyakorlása összeférhetetlen lenne folyamatban lévő korrupciós ügyeivel.

A legfelsőbb bíróság egy korábbi határozata szerint Netanjahu csak azzal a feltétellel léphetett hivatalba kormányfőként, ha a főügyész meghatározza számára a vádlott helyzetéből adódó jogilag összeférhetetlen kérdéseket, és ezekben nem dönthet.

Mandelblit már tavaly nyáron átadta ezen jogkörök listáját a kormányfőnek, köztük a kormány mellett tevékenykedő főügyész, az állam legfőbb ügyésze és az országos rendőr-főkapitány kinevezésének tilalmát, távolmaradást az ezekkel a feladatokkal kapcsolatos törvényhozástól és a jeruzsálemi körzeti bírók és a legfelsőbb bíróság bíróinak kinevezésétől, mert ők hatással lehetnek az ellene folyó eljárásra.

Netanjahu ezzel szemben maga akarta meghatározni a rá vonatkozó korlátozásokat,

 és azzal védekezett a legfelsőbb bíróságon, hogy szerinte Mandelblitnek nincs joga a szabályozás megalkotására, mert ez „megmásítja a választópolgárok akaratát.”

A bíróság elutasította a miniszterelnök érvelését, illetékesnek nyilvánította a rá vonatkozó korlátozások meghatározásában a főügyészt, és elrendelte, hogy Netanjahu engedelmeskedjen a Mandelblit által meghatározott szabályoknak.

Benjámin Netanjahu ellen csalás, közhivatallal visszaélés és korrupció miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség.

Tavaly májusban megkezdték ügyének tárgyalását a jeruzsálemi körzeti bíróságon. Április 5-én indul a per bizonyítási szakasza, amikor az ügyészség és a védelem hetente három napon át felvonultatja bizonyítékait és tanúit a vádak igazolására, illetve megcáfolására.

Rovatok