Index Vakbarát Hírportál

Napi több milliárd dollárban mérhető az eltorlaszolt Szuezi-csatornában vesztegelő áru értéke

2021. március 26., péntek 07:09 | aznap frissítve

A világkereskedelem fontos tengeri átjáróját napok óta eltorlaszoló Ever Given teherhajó napi szinten 9,6 milliárd dollár értékű árut tartóztat fel. 

„Békeidőben" óránként 400 millió dollárnyi áru érkezik a Szuezi-csatornába, napi szinten nyugati irányba 5,1 milliárd dollár, keleti irányba pedig 4,5 milliárd dollár értékű szállítmány halad át a csatornán” – írja a BBC

Mivel az Evan Given teljesen elzárja az utat, egyre több kereskedelmi teherhajó torlódik fel a csatorna két kijáratánál, ami nagyban lassítja a forgalmat és nem mellesleg a világkereskedelmet is. Az Evan Given körülbelül 24 kilométer per órával haladt a hajó észak felé, amikor keresztbe fordult orrával a keleti part felé, azóta pedig egyszerűen nem lehet azt megmozdítani.

Bár a helyi illetékesek nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy megszüntessék a dugulást, de előre figyelmeztettek, hogy az még napokig, akár hetekig is eltarthat. 

A Szuezi-csatorna a világ egyik legforgalmasabb tengeri útvonala, a tengeri világkereskedelem tíz százaléka megy rajta keresztül. Több szállítmányozási vállalat is azt fontolja, hogy elkerülje a Szuezi-csatornát, ami viszont több napi csúszáshoz és pluszköltséghez fog vezetni az áruszállítmányok érkezésében, mivel a másik járható út Afrika megkerülése. 

Rovatok