Index Vakbarát Hírportál

Görögország mindenfajta vakcinát elfogad, de lehet majd menni PCR-teszttel is

2021. március 29., hétfő 16:40

Görögország az összes koronavírus elleni oltást elfogadja attól függetlenül, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte-e a használatukat, vagy sem. Görögországba utazhatnak majd azok is, akik nincsenek beoltva, de fel tudnak mutatni egy negatív PCR-tesztet, a 10 évesnél fiatalabb gyerekeket pedig oltás és teszt nélkül is beengedik – írja a Euronews Harisz Teokarisz görög turisztikai miniszter közlésére hivatkozva.

A politikus a szerb kollégájával tartott megbeszélése után közölte, hogy országa a kínai és orosz vakcinával beoltott szerbeket is szívesen fogadja a nyári turistaszezonban. Bejelentése nyilvánvalóan a magyarokat is érinti, de azt egyelőre nem tudni, hogy mikor lép életbe az új szabályozás.

Görögország Európában elsőként jelentette be, hogy a beoltott európai országokból és Izraelből érkező turisták előtt ki fogják nyitni határaikat. 

Rovatok