Index Vakbarát Hírportál

Az Egyesült Államok gazdasági szankciókat vezet be Mianmarral szemben

2021. március 29., hétfő 18:34

Gazdasági szankciókat jelentett be hétfőn Joe Biden amerikai elnök kormányzata a mianmari vezetéssel szemben, válaszul a demokráciapárti tüntetőkkel szembeni, halálos áldozatokat követelő fellépésre, írja az MTI.

Katherine Tai amerikai külkereskedelmi képviselő közölte: 

azonnali hatállyal felfüggesztik a 2013-as kereskedelmi és befektetési megállapodás keretében vállalt amerikai kötelezettségek betartását

a demokratikusan megválasztott mianmari kormány visszaállításáig.

Tai a közleményében úgy fogalmazott: 

a békés tüntetők, diákok, munkások, szakszervezeti vezetők és gyerekek legyilkolása

a mianmari biztonsági erők által „sokkolta a nemzetközi közösséget".

Ezek a tettek közvetlen támadást jelentenek az ország demokratikus átmenetére és a mianmariak erőfeszítéseire, hogy békét és virágzó jövőt teremtsenek

– hangsúlyozta.

A külkereskedelmi képviselő ezenkívül elmondta azt is, hogy fontolóra veszi Mianmar helyzetét a kongresszussal való együttműködése során a vámkedvezményeket biztosító általános preferenciarendszerrel (Generalized System of Preferences - GSP) kapcsolatban, amely a fejlődő országokat segítő legnagyobb és legrégebb óta (1976 óta) működő amerikai kereskedelmi program. A programban való részvétel előírja az országoknak bizonyos dolgozói jogok védelmének fenntartását, márpedig Tai szerint az arról szóló jelentések, hogy a mianmari hadsereg vezetői szakszervezeteket és munkásokat támadtak a demokráciapárti tüntetéseken való részvételükért, komoly aggályokat vet fel.

Mianmarban rendszeresek a tüntetések azóta, hogy a hadsereg február 1-jén átvette a hatalmat és őrizetbe vette Vin Mjint államfőt, Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, az ország akkori de facto vezetőjét, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több magas rangú tisztségviselőjét.

A Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) nevű mianmari jogvédő szervezet szerint

a puccs óta 460 tiltakozót öltek meg, a halálos áldozatok közt gyermekek is vannak.

Szombaton, a mianmari fegyveres erők napján 114 tiltakozó halt meg, miután előző nap a katonai rezsim arra figyelmeztetett, hogy a hadsereg fejbe is lőheti a tüntetőket. Ez volt a tüntetések legvéresebb napja a puccs óta.

Rovatok