Index Vakbarát Hírportál

A világ legnagyobb diszkont légitársasága a hajtóműproblémák ellenére kitart a Boeingek mellett

2021. március 29., hétfő 19:52

Száz darab Boeing 737 MAX-7 típusú utasszállító repülőgépet rendelt a Southwest Airlines, ezzel tovább bővül a világ legnagyobb diszkont-légitársaságaként ismert cég flottája, amelyben csak Boeing gépek találhatóak – olvasható az CNBC oldalán.

A rendelés első részében harminc darab gépet már jövőre birtokba vehet a cég, amelynek ez a megrendelése a legnagyobb 2018 óta, ami pozitívan hatott a részvényeire is, melyek árfolyama a bejelentés után 3,5 százalékkal emelkedett. Ez azért is jótékony a gyártóra nézve, mert korábban hajtóműproblémák miatt többször is gond volt a gépeikkel, erről az Index is beszámolt. 

Az Egyesült Államok légügyi hatósága tavaly novemberben vonta vissza a Boeing 737 MAX új generációs keskeny törzsű típus repülési tilalmát. A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) 2019 márciusában rendelte el a gép üzemeltetésének szüneteltetését, miután fél éven belül ezzel a típussal két halálos katasztrófa is történt, amelyben 346-an vesztették életüket.

A Southwest a megrendelésével amolyan PR-fogásként, azt is kinyilvánította, hogy megbízik a 737 MAX gépekben és a Boeingben, és nem vált gyártót, azaz nem fog az európai Airbustól rendelni.

Az új megállapodással a Southwest Airlinesnak 349 darab 737 MAX-ra van szerződése, és 270 továbbira pedig opciója a 2021-től 2031-ig tartó időszakra. Korábban 249 megrendeléssel és 115 opcióval rendelkezett a 2021 és 2026 közötti időszakra.

Rovatok