Index Vakbarát Hírportál

Egytalicskányi, ragacsos érmével fizették ki

2021. március 29., hétfő 08:37 | aznap frissítve

Egy amerikai férfi hónapokig követelte, hogy volt munkáltatója fizesse ki elmaradt bérét. Végül 91 500, olajos egycentest kapott. A hatóságok szerint ez végső soron nem törvényellenes.

Egy georgiai autószerelő műhely, az OK Walker Luxury Autoworks saját honlapja szerint egy Ford Mustangot tuningolt Clint Eastwood egyik filmjéhez, amivel megkísérelte megdönteni a sebességcsúcsot. De nem csak ezzel híresült el. Egyik volt alkalmazottja azzal vádolja, hogy dollárcentekben fizette ki elmaradt bérét.

Egészen pontosan 91 500 egycentessel egyenlítette ki 915 dolláros (280 ezer forintos) tartozását, bár Andreas Flaten, aki tavaly novemberig munkavezetőként szolgált a műhelyben, nem számolt utána, hogy fillérre pontosan megkapta-e járandóságát.

Ő azt állítja: volt munkáltatója március derekán egy halom érmét hagyott garázsfelhajtóján, és így büntette felmondását, illetve azt, hogy utána állhatatosan követelte a neki járó, elmaradt bért.

Miután barátnője videót osztott meg a méretes és zsíros érmekupacról, amelynek csúcsán ott állt egy „Cseszd meg!” üzenet, ezrek fejezték ki együttérzésüket a férfival, és írtak a járvány idején tapasztalt, feszült kapcsolatukról saját munkáltatójukkal.

„Még ha csak érmék lettek volna” – panaszolta Flaten.

Az érméket azonban ragacsos massza borítja, Flaten gyanúja szerint kormányszervóolaj.

Miles Walker, a műhely tulajdonosa nem kívánt reagálni a történtekre, és arra sem emlékszik, hogy dollárcenteket öntetett volt alkalmazottjának felhajtójára. „A lényeg, hogy megkapta pénzét” – üzente.

Megszegett ígéretek

Flaten szerint a munkahelyi nézeteltérést az okozta, hogy munkáltatója érzéketlenül viszonyult a munkaidőhöz, amelynek a végén Flatennek meghatározott időpontban fel kellett vennie gyermekét az oviban. Azért vállalta a munkát, mert abban állapodtak meg, hogy délután 5-kor végez.

A munkaidő még fontosabbá vált a járvány idején, amikor az ovi még korábban kezdett zárni. Az alkalmazásakor tett ígéreteket azonban nem tartották be. Emiatt és más, kellemetlen változások után Flaten bejelentette felmondását, és végül a megbeszéltnél valamivel korábban távozott a műhelyből.

Hónapokkal később – miután elmaradt bérét még mindig nem kapta meg – panasszal fordult a munkaügyi minisztériumhoz. A hatóság háromszor szólította fel a munkáltatót, hogy tegyen eleget fizetési kötelezettségének.

Március 12-én este 7 körül egy hosszú, hullámos hajú fiatalember csengetett be Flatenhez:

Helló, haver, ott a pénzed a felhajtón.

Egy órával később Flaten bevásárlásba indult, de nem tudott kihajtani a garázsból, mert útját elállta egy halom pénz.

A bűzlő kupacon ott volt a boríték a félreérthetetlen üzenettel, de benne csekk helyett csak a bérelszámolási papírok voltak.

Az elkövetkező órákat barátnőjével, Olivia Oxley-val azzal töltötte, hogy az 500 font (226,8 kilogramm) tömegű érmét betalicskázza garázsába.

A rakomány olyan nehéz volt, hogy a talicska kereke megroggyant – mesélte Flaten.

A történtek után többen azt javasolták, hogy amennyiben az érméket valóban használt olajjal öntötték le, akkor haladéktalanul tegyen feljelentést a környezetvédelmi hatóságoknál is, amiért munkáltatója veszélyes hulladékkal árasztotta el Flaten tulajdonát.

A példátlan eset és az ezt követő publicitás ugyanakkor a műhely forgalmát is fellendítette, legalábbis ezt állította egy, a műhely telefonszámán jelentkező hölgy, névtelenséget kérve.

Flaten egy éjszaka két órát töltött az érmék tisztogatásával. Mosogatószerrel, ecettel és vízzel próbálkozott, de csak akkor tudta eltávolítani az olajat, amikor egyenként mosta az érméket.

Két óra alatt nagyjából 5 dollár értékű centet „rakott tisztába”.

Peren nem gondolkozik, mert a kifizetés végül is nem törvényellenes.

„Semmilyen előírás nem rendelkezik arról, hogy az alkalmazottakat milyen bankjegyekkel vagy érmékkel kell kifizetni” – így reagált Eric R. Lucero, az amerikai munkaügyi minisztérium szóvivője.

Rovatok