Index Vakbarát Hírportál

Próbakoncertet szervezne a polgármester a járvány közepén

2021. március 30., kedd 14:11

Kolozsvár polgármestere a hétvégi barcelonai tesztkoncert mintájára a kincses várost tenné meg egy országos kísérlet színhelyéül, hogy a gyakorlatban vizsgálják meg, miként lehet a pandémia idején is biztonságos körülmények között fesztiválokat szervezni.

Ha a bukaresti hatóságok áldásukat adják rá, megszerveznénk az Untold zenei fesztivált, hogy annak tapasztalatai alapján az egész ország számára egységes megoldást lehessen kialakítani

– mondta Emil Boc a Főtér szerint. 

Ahogy az Index is megírta, a katalán fővárosban, Barcelonában szombaton ötezer embert engedtek be a Palau Sant Jordi arénába egy indie zenekar koncertjére, és a jegy árában a kötelező antigénteszt is benne volt. Mint kiderült, csupán nyolc reménybeli néző tesztje lett pozitív, őket nem engedték be a rendezvényre. 

A 2015-ös első megrendezése óta Kolozsvár egyik legfontosabb rendezvényévé vált Untold fesztivált tavaly a járvány miatt lefújták, ami jókora bevételkiesést jelent a városnak, hiszen a koncertekre érkező tíz- és százezrek által elköltött pénzből az adók révén Kolozsvár szépen profitál.

Rovatok