Index Vakbarát Hírportál

Mianmar: Japán befagyasztotta a pénzcsapot

2021. március 30., kedd 19:34

Japán felfüggesztette az újabb segélyek folyósítását Mianmarnak a katonai puccs miatt – közölte Motegi Tosimicu külügyminiszter.

Egyébként éppen Japán nyújtja a legnagyobb segítséget Mianmarnak, 2019-ben például 190 milliárd jent, azaz mintegy 532 milliárd forintot.

Mianmarban rendszeresek a tüntetések azóta, hogy a hadsereg február 1-jén átvette a hatalmat, és őrizetbe vette Vin Mjint államfőt, Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, az ország akkori de facto vezetőjét és a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért párt vezetőit – írta az MTI a Reuters alapján. Emberi jogi szervezetek szerint a tiltakozások miatt eddig legkevesebb 510 ember veszítette az életét. Közben a délkelet-ázsiai ország három etnikai gerillacsoportja felszólította a katonai juntát, hogy hagyjon fel az erőszakkal a tüntetők ellen.

Rovatok