Index Vakbarát Hírportál

Románia: felgyorsulhat az oltakozás

2021. március 30., kedd 16:50

Romániában 6204 új koronavírusos megbetegedést jelentettek több mint 40 ezer koronavírusteszt elvégzése nyomán – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Az elmúlt 24 órában 175 fertőzött halálát követelte a Covid–19 és szövődményei Romániában.

A járvány kezdete óta már 23 409 beteg hunyt el a gyilkos kórban – írta a Transindex.ro portál. Jelenleg 13 257 fertőzöttet kezelnek kórházban, közülük 1405-öt intenzív osztályon.

A szerződések alapján a csaknem 19,5 milliós lélekszámú Románia 3 millió 339 ezer vakcinadózist kap áprilisban, ebből több mint 160 ezret a Johnson & Johnson szállítana.

Az amerikai cég védőoltását nem kell megismételni. Májusban már ötmillió adag vakcinával kalkulálhatnak Bukarestben –  írta a Foter.ro. Április elején újabb oltóközpontok nyílnak országszerte, ahol kizárólag a Moderna vakcinájával lehet oltakozni. Romániában eddig több mint 1 963 000 ember jutott vakcinához, közülük csaknem egymillióan már a második oltáson is túl vannak.

Rovatok