Index Vakbarát Hírportál

Kisiklott egy vonat Tajvanon, több mint harmincan meghaltak

2021. április 2., péntek 06:04

Az utóbbi évtizedek legsúlyosabb vasúti katasztrófájára ébredt ma a szigetország. A Taipeiből Taitungba tartó Taroko Express Hualiantől északra, egy alagútban beleütközött egy szabálytalanul ott parkoló építési járműbe, kisiklott és az alagút falának ütközött. A Nemzeti Tűzoltósági hivatal legfrissebb adatai szerint

a vonaton 490-en utaztak, eddig 48 halottról és 66 sérültről tudnak. 

A helyi sajtó értesülésire hivatkozva a BBC azt írja, hogy a vonat vezetője is meghalt.

Ma van a Tomb Sweeping Holiday első napja, amit kínai halottak napja néven is szoktak emlegetni. Ilyenkor a szokásosnál is többen kelnek útra, családlátogatás vagy turisztikai céllal egyaránt.

A vonat első négy kocsijából eddig legalább 80-100 embert sikerült kimenteni, de a többi négy vagon deformálódott, és nehezen férnek hozzá, sokan beszorulhattak. 

A tűzoltóság korábban közleményében úgy fogalmazott „az előzetes vizuális szemle” alapján, hogy a balesetet szenvedett szerelvényben „sok ember nem mutat életjelet”. Caj Ing-ven tajvani elnök utasította az illetékes kormányzati szerveket, hogy minden tőlük telhető erőfeszítést tegyenek meg a mentés során. Három évvel ezelőtt is kisiklott egy vonat Tajvan északkeleti részén, a balesetben 18-an meghaltak és 175-en megsérültek.

Rovatok