Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa: a járvány után újjászülethetünk

2021. április 3., szombat 21:50

Megtartotta nagyszombati vigíliáját Ferenc pápa, amelyen a járvány leküzdéséről és a megújulás fontosságáról beszélt.

Reuters szerint a Szent Péter Bazilikában körülbelül 200 fő részvételével, maszkviselés és távolságtartás mellett tartották meg a szentmisét.  Az istentiszteletet a szokásosnál két órával korábban kezdték annak érdekében, hogy az este 10 órakor életbe lépő kijárási tilalom előtt mindenki hazaérhessen. 

Prédikációjában a pápa felhívta a figyelmet arra, hogy a húsvéti ünnepek a megújulás szimbólumaként is értelmezhetőek – személyes és globális szinten egyaránt.

Mindig van lehetőség arra, hogy újrakezdjük, hiszen Isten minden hibánk ellenére új életre tud éleszteni bennünket

– prédikálta Ferenc pápa. 

Továbbá azt is hangsúlyozta hogy az embereknek napjainkban is a társadalom szélén álló rászorulókra kell a leginkább odafigyelniük – hasonlóan Jézushoz, aki szintén elsősorban a „szükséget szenvedőknek" hozta el üzenetét a maga idejében. 

Isten arra invitál minket, hogy küzdjük le a határainkat, száműzzük előítéleteinket és figyeljünk oda a körülöttünk lévőkre azért, hogy megtapasztalhassuk a mindennapi élet kegyeit 

– mondta az egyházfő.

Vasárnap Ferenc pápa a hagyományos Urbi et Orbi áldását fogja celebrálni. 

Rovatok