Index Vakbarát Hírportál

Ünnep Egyiptomban: költöznek a fáraók

2021. április 3., szombat 21:21

Szombaton tartják a Fáraók Aranyparádéját Kairóban, amelyen 18 fáraót és 4 fáraónőt, fáraónét szállítanak körbe a város utcáin – írja a BBC.

A bebalzsamozott uralkodókat díszszarkofágban fogják a korábbi nyughelyükről, az Egyiptomi Múzeumból átszállítani az egy új intézménybe, az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumába. 

A fáraókat az uralkodásuk sorrendjében vonultatják fel a főváros utcáin. 

Az első uralkodó így az időszámítás előtti 16. században uralkodó Szekenenré Ta-aa, az utolsó pedig a i. e. 12. században regnáló IX. Ramszesz lesz majd. De kettejük közt körbeszállítják például a 67 évig uralkodó II. Ramszeszt, vagy például Hatsepszut fáraónőt. 

Salima Ikram, a Kairó Amerikai Egyetem professzora szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy a fáraókat biztonságosan tudják majd szállítani a parádén. Hozzátette: korábban is számos áthelyezést „túléltek" már.

Kairón belül, azelőtt pedig Thébában is sokszor áthelyezték már őket

– mondta. 

Az esemény alkalmából a város is különleges díszkivilágítást kapott. 

Nem mindenki örül azonban annak, hogy a múmiákkal parádéznak Egyiptom utcáin. Egyesek tartanak attól, hogy lesújthat az emberekre emiatt a „fáraók átka" – volt aki a Szuezi-csatornában történteket is ennek tulajdonította –, míg mások kegyeletsértőnek, hogy a holttesteket körbeviszik a városban, illetve múzeumokban állítják ki. 

Rovatok