Index Vakbarát Hírportál

Németország: a legjobb megoldás csak a védőoltás lehet

2021. április 3., szombat 11:05

A legjobb megoldás járvány ellen az oltakozás. Erről már sok véleményt olvashattunk korábban, tény azonban, hogy a tavalyi évvel szemben idén már magunk is láthatjuk azokat az adatokat, amelyek igazolják az oltások hatékonyságát. Viszont sokan még mindig ódzkodnak beoltatni magukat. Megnéztük Németországot, hogy ott hol tart a járvány elleni küzdelem és milyen mértékű a németek vakcinaszkepticizmusa.

Az immunitás megtalálása a himlőjárvány idején

Érdemes az oltást és az oltásellenességet az elején kezdeni, amikor még nem gondoltak arra az emberek, hogy az oltás – amiről azt hitték, hogy azzal elkapják betegséget – meg tud védeni bárkit a vírustól. Az immunizálás az ókori Kínában kezdődött, amikor arra jutottak a korabeli tudósok, hogy az egészséges embereket szándékosan megfertőzik – variolációt végeznek –, 

aminek az lett az eredménye, hogy a mesterséges fertőzés által immunitás alakul ki egy bizonyos vírustörzzsel szemben.

Viszont – ahogy sokszor hallhattuk már – az oltás csak azt akadályozta meg korábban, hogy az adott egyén lebetegedjen, ám a fertőződés terjedését nem.

A XVIII. század egyik legpusztítóbb járványa a fekete himlő volt. Az emberek tartottak a kórtól, de több kísérletezés és megfigyelés után végül 1796-ban a himlőoltást a brit származású Edward Jenner találta fel

Jenner tehénhimlővel fertőzött meg – ami kevésbé virulens, azaz fertőzőképes, mint a himlő – egy vállalkozó szellemű fiatalembert, akin a betegség tüneteinek semmilyen jelét sem lehetett észrevenni. Ezzel elterjedt a vakcinázás jelentősége, hiszen Jenner vakcinája volt az első mesterséges immunizálás, azaz az első védőoltás a világon.

Poroszországban emberek tízezrei haltak meg a járványban, ezért 1874-ben a császári törvény előírta, hogy az oltás kötelező. Már 5 évvel ezt megelőzően létrejött az első oltásellenes csoportosulás Lipcsében és Stuttgartban. Ennek tagjai úgy gondolták, hogy az ördög eszköze az oltás. Ez a gondolat mindmáig befolyásolja az embereket. „Az oltás mindig politika” – mondta Malte Thiessen orvos-történész a Deutsche Welle német közszolgálati médiumnak

A németek XX. százada, avagy az oltásellenesség melegágya

A náci Németország antiszemita összeesküvés-elméletei között szerepelt az is, hogy az oltások – ami Jenner óta folyamatosan fejlődött – a német népre káros hatással vannak, és természetesen az egész a zsidóság hibája. Mivel önmagában véve ez az érv abszurdum, ezért sokan természetesen a későbbiekben nem vették komolyan, de napjainkban is vannak hasonló összeesküvés elméletek, amelyek ott terjednek a közösségi oldalakon. 

Az 1960-as években komolyan elterjedt a tuberkulózis országszerte. Kelet-Németországban azokat, akik nem voltak hajlandóak beoltatni magukat, pénzbírsággal büntették. Viszont az ország nyugati részén, az egykori NSZK-ban nem volt kötelező a védőoltás, aminek eredményeképpen megnőtt a tbc-s betegek száma. 

Több keletnémet politikus ajánlott segítséget a nyugat számára, de az akkori német kancellár, Konrad Adenauer, kedvesen elhessegette a felkínált lehetőséget.

Napjainkban hogyan oltanak a németek?

Jelenleg 9 663 887 koronavírus-oltást végeztek Németországban az oltási kampány kezdete óta, azaz 2020 decemberétől idén március végéig. Az első oltásokat BioNTech–Pfizer vakcinával kezdték meg, ami mellé már a Modernát és az AstraZenecát is használják. Az oltás Németországban ingyenes és önkéntes.

A Robert Koch Közegészségügyi Intézet kutatásai szerint az egykori NDK-ban élők között magasabb azoknak a száma, akik elfogadják az oltás lehetőségét.

Az Euronews elemzése szerint sokfelé nem elégedettek az emberek az oltakozással kapcsolatban. A németek 22 százaléka mondta azt, hogy nem fogja beadatni a vakcinát, ami a népesség egyötödét jelenti. A „Nem tudom még” választ megjelölők a megkérdezettek 15 százalékát tették ki.

A német társadalomban sokan azok közül, akik ellenzik az oltást, valójában a mellékhatásoktól tartanak igazán. 

viszont A szakértők szerint nincs ok aggodalomra.

Angela Merkel német kancellár tart a vakcinaszkepticizmustól, mert ha ezt nem sikerül gyorsan legyűrni, akkor egyre tovább tart majd kitörni a pandémia okozta gondok közül, például újraindítani teljes mértékben a gazdaságot.

Bár a kutatások szerint többen oltanak Németország keleti régióiban, mégis viszonylag magas az ellenzők tábora az egykori NDK-ban. A kórházak egyre nehezebben tudnak megbirkózni a koronavírus-járvány okozta problémákkal, így fontos lenne számukra is, hogy mielőbb minél több embert beoltsanak.

(Borítókép: Oltópont Hagenben. Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters)

Rovatok