Index Vakbarát Hírportál

Néha tényleg vizesüvegekbe vizelnek az Amazon futárai

2021. április 4., vasárnap 16:35

Ha vizes palackokba vizelnének az autós kiszállítóink, akkor senki sem dolgozna nekünk – szögezte le az Amazon még azelőtt, hogy ennek ellenkezője bizonyítást nem nyert az amerikai sajtóorgánumok. 

A kényelmetlen vizelési gyakorlatra Mark Pocan wisconsini demokrata politikus hívta fel a figyelmet, azt kritizálva, hogy a csomagküldő óriáscég akadályozza, hogy dolgozói szakszervezetekbe tömörüljenek – írja a BBC

Csak azért, mert 15 dolláros órabért adtok, nem váltok „progresszív munkahellyé", miközben szétveritek a szakszervezeteteket és vizesüvegekbe vizeltetitek az alkalmazottaitokat

– szúrt oda Pocan, utalva arra, hogy a feszített szállítási idő, a munkahelyek gyatra felszereltsége miatt sok sofőrnek gyakran vécére menni sincs lehetősége, így maradnak a vizespalackok. 

Ezt az Amazon kategorikusan tagadta, de idővel a demokrata politikus vádjait sorra támasztották alá a cég dolgozói. 

Az Intercept híroldalnak pedig birtokába jutott egy céges dokumentum is, mely szerint az Amazon vezetősége tisztában volt a helyzettel.

Az Amazon végül nyilvánosan kért bocsánatot Pocantól, bár az üvegbevizelést a rossz forgalmi körülményekre, és arra fogta, hogy a vidéki területeken nehéz nyilvános vécét találni, a koronavírus-járvány idején ráadásul sok közillemhelyet be is zártak. 

Az óriáscég mindenesetre elismerte, hogy egy, „az egész iparra kiterjedő, régóta fennálló problémáról" van szó, amelyre „megoldást kíván találni". 

Pocan nem kért a bocsánatkérésből, válaszul azt írta a Twitteren, hogy ez nem róla, hanem a dolgozókról szól, és talán azzal kéne kezdeni, hogy a cég megteremti a megfelelő munkakörülményeket nekik, majd hagyják őket zavartalanul szakszervezetekbe tömörülni. 

Rovatok