Index Vakbarát Hírportál

Ursula von der Leyen: Törökországnak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat

2021. április 6., kedd 18:39

A jogállamiság és az emberi jogok tisztelete szerves részét kell hogy képezze az Európai Unió és Törökország kapcsolatának – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Ankarában, ahol Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével és Recep Tayyip Erdoğan török államfővel tárgyalt. Von der Leyen hangsúlyozta:

Törökországnak tiszteletben kell tartania a nemzetközi ember jogi szabályokat és normákat, amelyek mellett az ország egyébként is elkötelezte magát az Európa Tanács alapító tagjaként.

Az Európai Bizottság elnöke mélységes aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Törökország március 20-án kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott isztambuli egyezményből. Hozzáfűzte: intenzív vitát folytattak Erdoğannal az ügyről, mert szerintük a jelen helyzetben ez nem jó jelzés sem az EU–török kapcsolatok tekintetében, sem általában véve, írta a távirati iroda.

Ursula von der Leyen arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság hamarosan javaslatot tesz a Törökországban tartózkodó menekültek, illetve a befogadó közösségek további támogatására.

Jelezte: a támogatás fő prioritásai az alapvető humanitárius szükségletek, az oktatás és az egészségügyi ellátás lesznek. Hozzátette: az uniós anyagi segítségnek a jövőben egyre inkább azt kellene lehetővé tennie, hogy a menekültek maguk tudják előteremteni a megélhetésüket. A bizottsági elnök úgy vélekedett: a támogatás egyrészt Európa szolidaritásának a jele, másrészt befektetés az EU és Törökország közötti kölcsönös stabilitásba.

Rovatok