Index Vakbarát Hírportál

Óvatosan, de májusban már nyitnának az osztrákok

2021. április 7., szerda 06:44

Ausztria az élet újraindítására, számos szektor újranyitására készül májusban – jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden. Az osztrák kancellár egyidejűleg bejelentette a szövetségi kormány, a tartományok és a települések tisztségviselőiből álló illetékes bizottság felállítását.

Kurz szerint fontos továbbá, hogy óvatosan és jó időzítéssel készítsék elő a nyitó lépéseket. A kancellár szerint áprilisban várhatóan olyan mértékben haladnak majd az oltási kampánnyal a 65 év felettiek esetében, hogy az jelentősen enyhítheti a kórházakra nehezedő nyomást.

Eközben egy héttel, április 18-ig meghosszabbították a három keleti, szövetségi tartományra – Bécsre, Burgenlandra és Alsó-Ausztriára – elrendelt vesztegzárat, mivel továbbra is nagy az intenzív osztályokon fekvő páciensek száma.

A 8,9 millió lakosú Ausztriában eddig csaknem 563 ezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 9517 halálesetet regisztráltak. Kedden 2395 koronavírus-fertőzöttet kezeltek kórházban, közülük 578-an voltak intenzív osztályon, ami 6,3 százalékkal több mint egy hete.

Keddre virradóra 24 óra alatt mintegy 1935 újabb fertőzöttet és 35 újabb halálesetet jegyeztek fel.

Rovatok