Index Vakbarát Hírportál

Fokozódó feszültség Peking és Tajpej között

2021. április 7., szerda 13:58

Tajvan a végsőkig fog harcolni egy kínai támadás esetén – jelentette ki Joseph Vu, az ázsiai ország külügyminisztere. Úgy fogalmazott: a pekingi vezetés vegyes jelzéseket küld azzal, hogy kiegyezésre törekvését hangsúlyozza, miközben katonai megfélemlítést alkalmaz.

Vu megjegyezte: tíz kínai harci repülőgép sértette meg Tajvan légterét hétfőn, és Peking hadgyakorlat keretében a sziget partjainál vetett be egy repülőgép-hordozót és kísérőhajóit. 

Kína saját területének tartja a szigetet, amelyet békésen vagy katonai erővel is hajlandó lenne megszerezni. Peking nem ismeri el a sziget demokratikusan választott vezetését, Hszi Csin-ping kínai elnök pedig kijelentette, hogy az „újraegyesítést” nem lehet az örökkévalóságig halogatni, írta az MTI. 

A kínai haditengerészet közölte, hogy „rutinszerű” hadgyakorlatot tart Tajvannál repülőgéphordozó-rajával. Jelezték: a jövőben rendszeresen fognak tartani hasonló hadgyakorlatokat. Az amerikai haditengerészet bejelentette: a Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó és az őt kísérő hajóraj behajózott be a Dél-kínai-tengerre, „rutinműveletek” elvégzése miatt.

Rovatok