Nem áll meg a Magyarországról szóló cikkek írásával Franziska Tschinderle, a Profil osztrák hetilap munkatársa, akit a magyar állami hírtelevízió, az M1 Kérdésekkel provokált az újságíró című riportjában járatott le a Fidesz EP-delegációjának küldött kérdései miatt.
Franziska Tschinderle saját lapjának felületén is megerősítette, hogy az őt ért támadás nem tántorítja el a valóságot feltáró munkájától.
Továbbra is be fogunk számolni arról, hogyan építik le a demokráciát a szomszédunkban – hangsúlyozta.
Szerinte a kormányközeli magyar média támadásait nem csak neki kellett elszenvednie, magyar kollégái is nap mint nap szembesülnek velük.
„Ez a szomorú valóság Magyarországon” – írta egy másik tweetben.
Christian Rainer, a Profil kiadója és főszerkesztője azt nyilatkozta, nem tervez jogi lépéseket a magyarországi történtek miatt, inkább a politikusoktól vár reakciókat, akár brüsszeliektől is. Sokat nem kellett várnia, az osztrák politikai pártoktól kezdve az újságíró-szervezetekig mindenki kommentálta az esetet, gyakorlatilag pártállástól függetlenül elítélve az M1 riportját.
A kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) részéről Alexander Schallenberg külügyminisztériuma nyilvánított véleményt, azt írva, kritikus kérdéseket feltenni a média alapvető feladatának számít, ezt pedig Ausztria nagykövete is nyomatékosítani fogja Magyarországon.
A Zöldek szerint Magyarországon alig létezik sajtó- és információszabadság.
Az újságírói szorgalom már nem kérdés az Orbán által irányított tévében, csak további propaganda kívánatos
– fogalmazott Eva Blimlinger, a párt szóvivője.
Az ellenzéki szociáldemokraták (SPÖ) EP-delegációvezetője elfogadhatatlannak nevezte az újságírók elleni támadásokat. Andreas Schieder szerint a sajtószabadságot minden eszközzel meg kell védeni az autoriter erőkkel szemben. Ehhez Jörg Leichtfried, szóvivő fűzte hozzá, hogy
néhány tekintélyelvű jobboldali és populista kormány korlátozni akarja a jogállamiságot, a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot, ami megengedhetetlen.
A liberális NEOS szerint amit „Orbán Viktor állami adója” provokációnak nevez, azt náluk kritikus újságírásnak hívják.
A támadás példa a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság folyamatos lebontására Magyarországon, egy olyan országban, amellyel az osztrák kormány, mindenekelőtt Kurz kancellár, kritikátlan közelségben van
– hangsúlyozta állásfoglalásában a párt.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) ausztriai szervezete felháborítónak és elfogadhatatlannak minősítette a magyar állami hírműsor állásfoglalását, ami miatt bocsánatkérést követel.
Ez a kritikus újságírás megállításának és kigúnyolásának kísérlete a magyar kormány kiterjesztett karján keresztül
– fogalmazott Rubina Möhring, a sajtószervezet elnöke.
Bocsánatkérést követel a magyar állami műsorszolgáltatótól a GPA sajtószakszervezet is.
A kritikus újságírást egy alkotmányos államban nem szabad megakadályozni, sőt nevetségessé tenni. Ez újabb támadás a médiaszabadság ellen
– állította Eike-Clemens Kullmann szakszervezeti elnök.
A Concordia sajtóklub szerint ilyen gusztustalan véleménynyilvánítás csak az Orbán által bekebelezett állami televízióban hangozhat el. Armin Wolf pedig, akit Ausztria legfelkészültebb és legrettegettebb politikai újságírójának tartanak, azt írta, az Orbán-kormány nincs túl jóban a sajtószabadsággal.