Index Vakbarát Hírportál

Mianmar: kitolhatják a rendkívüli állapot időtartamát

2021. április 9., péntek 20:30 | aznap frissítve

Meghosszabbíthatják a Mianmarban bevezetett rendkívüli állapotot. Ezt Zav Min Tun, a délkelet-ázsiai ország hadseregének szóvivője nyilatkozta a CNN amerikai hírtelevíziónak. Hozzáfűzte: a rendkívüli állapotot fél évvel, de akár hosszabb időtartamra is kitolhatják. Megjegyezte: az alkotmány értelmében két éven belül „szabad és tisztességes” választásokat tartanak. Jelezte ugyanakkor: a mianmari „demokratikus norma nem olyan lesz, mint a nyugati országokban”.

Zav Min Tun egyúttal elmondta: „szilárd bizonyíték” áll rendelkezésre a választási csalásról, amelyre hivatkozva a hadsereg februárban magához ragadta a hatalmat, mindazonáltal a CNN-nek nem szolgált semmilyen bizonyítékkal. Mianmarban rendszeresek a tüntetések azóta, hogy a hadsereg átvette a hatalmat, és őrizetbe vette Vin Mjint államfőt, Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, az ország akkori de facto vezetőjét, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért több magas rangú tisztségviselőjét, írta a távirati iroda.

A Politikai Foglyokat Támogató Egyesület nevű mianmari jogvédő szervezet csütörtökig összegyűjtött adatai szerint a puccs óta a biztonsági erők legalább 614 embert, köztük 48 gyereket öltek meg, ezreket vettek őrizetbe, több mint 2800 tiltakozó pedig jelenleg is őrizetben van. Zav Min Tun ezzel szemben azt mondta: a biztonsági erők „minimális erőt” alkalmaznak a tiltakozókkal szemben. „Lesznek halálesetek, amikor felszámolják a zavargásokat, de nem lövöldözünk válogatás nélkül” – fogalmazott a mianmari hadsereg szóvivője.

Eközben a tüntetések egyik vezetője a Myanmar Now nevű hírportálnak elmondta, hogy legalább 20 ember vesztette életét a Ranguntól mintegy 70 kilométerre északra található Bagóban, miután a biztonsági erők robbanó lövedékeket lőttek ki a demonstrálókra.

Rovatok