Index Vakbarát Hírportál

Álmatlan éjszakákat okoz Charles Michelnek a kanapébotrány

2021. április 11., vasárnap 13:59

Charles Michelnek álmatlan éjszakái vannak azóta, hogy a Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel való találkozón – egy diplomáciai baki miatt – Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének nem volt hova ülnie.

A két uniós vezető kedden találkozott az elnökkel, a találkozó elejére időzített fotózkodás után azonban Ursula von der Leyennek egész egyszerűen nem volt hova ülnie.

Charles Michel mindeközben kényelmesen elfoglalta a helyét, és azután sem jutott eszébe, hogy átadja a széket, hogy Ursula von der Leyen egy értetlenkedő kézmozdulattal és egy „öm?”-mel reagált a történtekre. Az Európai Bizottság elnöke így végül csak kettejüktől távolabb, az egyik kanapén tudott leülni, emiatt is emlegeti a nemzetközi sajtó „Sofagate"-ként az esetet. 

Az Európai Tanács elnöke az esettel kapcsolatban szombaton azt nyilatkozta a német Handelsblattnak, amelyet a Reuters idézett, hogy azóta is álmatlan éjszakái vannak a történtek miatt. 

Nem titok, hogy azóta nem alszom jól éjszaka, mert folyamatosan újra és újra lejátszódik az a jelenet a fejemben

– mondta.

Hozzátette: ha lenne lehetősége rá, akkor visszamenne az időben és jóvátenné hibáját. 

A törökök egyébként utólag tagadták, hogy hibáztak volna, és azt állították, hogy a találkozó protokollját az uniós elvárásoknak rendezték el. Michel ezzel szemben azt állította, hogy a törökök „túlságosan szigorúan” vettek bizonyos előírásokat és emiatt nem adták meg az őt megillető tiszteletet a bizottság elnökének. 

Rovatok