A brit monarchia túlélte Fülöp herceget, pedig könnyedén történhetett volna fordítva is. Az elfelejtett, de filmbe illő történet a brit királynő trónra lépésétől indul.
Fülöp herceg 1952-ben ígéretes haditengerészeti karrierjét végleg II. Erzsébet „főállású” férjének protokolláris szerepére cserélte. Az ereje teljében lévő herceg sokáig hasztalannak, feleslegesnek érezte magát, nem igazán találta helyét és funkcióját a Buckingham-palotában. Sokszor tréfálkozott önironikusan a nyilvánosság előtt is azzal, hogy tekintélyes szakértője a kiállításokon való körbesétálásnak és az emléktábla-leleplezésnek.
Ő nyomot akart hagyni, valami méltót alkotni, de másodhegedűsként erre valódi lehetősége (némi jótékonykodáson túl) nem volt. Önállósodási kísérleteit a királyi udvar rendre lehurrogta, neki pedig egyáltalán nem volt ínyére, hogy sármos macsóból hirtelen afféle papuccsá lett. Még 1992-ben is úgy fogalmazott egy interjúban, hogy szíve szerint inkább katona maradt volna.
A hatvanas évek második felére ráadásul a britek többsége már unta a monarchiát, többségük a királyi családot egy a valóságtól és a hétköznapi emberektől egyaránt elszakadt koloncnak érezte csupán. Tehát végső soron egy hasztalan, bukott intézménynek. (Ne feledjük: ekkor járunk a hippi korszak sűrűjében!) Nem is igazán foglalkozott velük senki, a sajtó sem. Nem is volt nagyon mivel, hiszen – a szigorúan koreografált nyilvános megjelenéseiket leszámítva – meglehetősen elzárva éltek a külvilágtól.
Fülöp viszont mindig is élvezte a rivaldafényt, s igen oldottan volt képes létezni a kamerák előtt, ezért ötlete támadt. A királyi család imázsának megreformálásában, ha úgy tetszik, modernizálásában vélte megtalálni oly régóta keresett életfeladatát. A televízió elterjedése egészen felvillanyozta. Úgy képzelte, hogy az új technikát kihasználva emberközelibbé teheti a királyi családot, átvezetve azt a tömegmédia korába. És akkor ő sem a királynő mögött nesztelenül ballagó férfi lesz többé – így mindenki csak nyer.
Fülöp felkérte a BBC egyik producerét, Richard Cawstont, hogy készítsen egy dokumentumfilmet a királyi családról. Amely megmutatja, hogy
ők is csak ugyanolyan emberek, mint bárki más, csak kicsit gazdagabbak. Keményen dolgoznak, szabadidejükben pedig tévézgetnek, grillezgetnek, trécselgetnek.
A stáb kivonult, a forgatások elkezdődtek, de a család vonakodott együttműködni. (Annyiszor mondtak már nemet Fülöp ötleteire, hogy ezt végül ráhagyták, hogy kevesebb legyen a feszültség a családban.) A spontán beszélgetések filmezését viszont eleve nem is igen engedték, az operatőröket folyamatosan odébb hessegették (olykor tiszteletlen hangnemben), és betanult jelenetekkel próbáltak jó benyomást kelteni.
Cawston gyorsan rájött, hogy ebből intellektuálisan értékelhető nagy látókép már nem lesz. Hogy mentse a menthetőt, koncepciót váltott: epizódok lesznek csupán a királyi család életéből. Még így is bekukkanthat a néző a palota falai mögé – a történelemben legelőször. Maga II. Erzsébet is szeretett volna bekukkantani a felvett anyagokba, de a dörzsölt producer leszerelte azzal, hogy ősi filmes szabály szerint olyat nem lehet. 75 napon át forgattak végül 172 helyszínen.
Az összefésült változat elkészült, a család imádta. Apró észrevételeik voltak csupán, de már nem volt mit tenni, a film be volt promózva a BBC-n, 1969. június 21-én levetítette a tévé. A Királyi család (Royal Family) című alkotást 22 millióan látták, az ismétlést pedig 15 millióan. Összesen több mint 30 millió nézőt ért el a korabeli valóságshow, tehát a britek kétharmadát, világszerte pedig 40 millió embert.
A fogadtatása vegyes volt. Sokan hálásak voltak, hogy bepillanthattak kicsit Windsorék életébe (ne feledjük: először láthatták a családtagokat egymással beszélgetni, és nem a nyilvánossághoz szólni), míg mások csak ingyenélő ripacsok öntetszelgését látták. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a brit királyi család varázstalanodása megtörtént. A mítosz és a misztikum örökre odalett, az illúzió elveszett. Ők is csak emberek.
II. Erzsébet is észlelte, hogy a projekt (bár a jócskán megkopott érdeklődést a királyi család iránt valóban felélesztette) reparálhatatlan tekintélyvesztést hozott. Ezért a második vetítés után megtiltotta a dokumentumfilm további sugárzását (ezt jogtulajdonosként megtehette), hivatalosan azóta sem látható sehol. Kutatási célból lehet megtekinteni csupán, a királynő írásos engedélyével, a kutatói jogosultság igazolása után, kizárólag személyesen kérvényezve a BBC-nél, 35 angol font ellenében.
Mondani sem kell, hogy Fülöp herceg eredeti célja nem egészen ez volt. Utoljára bólintottak rá egy kreatív ötletére a Windsor-családban, maradt neki a szalagátvágás.
Idén februárban a de facto betiltott film felkerült az internetre. Nehéz rájönni, hogy ennyi évtized után miért pont most. (Persze rengetegen összekötik a film felbukkanását Harry herceg és Meghan Markle nevezetes Oprah-interjújával, amely pár héttel később került adásba.) Itt megnézhető a sorsfordító alkotás.
Frissítés: a videó cikkünk megjelenésének másnapján a nagyközönség számára elérhetetlenné vált ismét.
Egyetlen dokumentumfilm mindent megváltoztatott. Főként a sajtó hozzáállását a brit királyi családhoz. A médiamunkások onnantól úgy érezték, hogy ha maga a királynő invitálta be őket a saját otthonába, és ennyire megnyílt előttük (kvázi magánemberként), akkor nincs többé tabu. Soha többé nem volt már semmi úgy, mint azelőtt. A lesifotósok is úgy értékelték a filmforgatás lehetőségét, hogy örökös kilövési engedélyt kaptak, windsori áldással.
Fülöp píárötletének köszönhetően a királyi család olyannyira emberarcúvá vált tehát, hogy a média onnantól kezdve pontosan úgy kezelte őket, mint bárki mást. Tiszteletlenül. Ennek az elengedett gyeplőnek lett a következménye Diana hercegné tragikus halála is, aki épp paparazzók elől menekült, amikor halálos autóbalesetet szenvedett.
„Cserébe” a királyi család visszakerült a címlapokra, ismét meghatározó szereplője lett a nyilvánosságnak. Soha annyit nem tudósítottak a Buckingham-palotán belüli mikrorezdülésekről, mint a dokumentumfilm sugárzását követően. És ez az érdeklődés a mai napig tart.
Nem túlzás azt állítani, hogy e heves médiafigyelem végső soron segített abban, hogy a monarchikus berendezkedés össznépi megítélése elmozduljon a hatvanas évek mélypontjáról. Ha áttételesen is, de
bizonyos értelemben talán éppen Fülöp herceg vad és kudarcos ötlete mentette meg tehát a monarchiát.
Még ha a brit királyi családnak komoly árat kellett és kell is fizetnie ezért.
(Borítókép: Leon Neal / Getty Images)