Index Vakbarát Hírportál

Kiderültek Fülöp temetésének részletei

2021. április 11., vasárnap 12:26

Abban a Land Roverben fogják végső nyughelyére, a Szent György-kápolnához szállítani Fülöp herceget, amelyet korábban ő maga segített megtervezni – írja a Daily Mail. Fülöp herceg temetésének időpontja mellett már az is kiderült, hogy pontosan miként fog zajlani a ceremónia április 17-én. 

A herceget – többek között – a mérnöki tudományok és a tervezés is érdekelte, és a Land Rover Defender 130 nevű katonai jármű létrehozásában is segédkezett.

Korábban ő maga kérte, hogy az egyik ilyen járműben szállítsák végső nyughelyére. 

A koporsót a windsori kastélyban a gránátos őrség tagjai helyezik majd a gépkocsiba. A járművet a herceg saját zászlajával, tengerészsapkájával, kardjával és virágokkal fogják feldíszíteni. 

Ezt követően a Land Rover sétatempóban körülbelül 8 perc alatt teszi meg a kastélytól a Szent György-kápolnáig vezető utat. A gyászmenet alatt a brit fegyveres testületek tagjai adnak díszőrséget, a járművet a királyi család tagjai gyalogosan fogják követni. 

A Land Roverből a koporsót brit királyi tengerészgyalogosok fogják a kápolnába vinni, ahol aztán egyperces csönddel tisztelegnek a herceg előtt. A kápolnába a járványügyi előírások miatt – a koporsót szállító katonákon és a gyászszertartást celebráló egyházi személyeken kívül – már csak 30 ember megy be. A jelenleg hatályos brit járványvédelmi szabályok ennyit engednek. 

A temetés után további kéthetes gyászidőszak veszi kezdetét. 

Ki lesz ott, ki nem? 

Hivatalos bejelentés ugyan még nem érkezett, de lassanként körvonalazódni látszik, hogy a családból kik vehetnek majd részt a szertartáson. 

A királynő, valamint négy gyermeke és az ő házastársaik részt vesznek majd a gyászszertartáson (András herceg várhatóan egyedül lesz). A királynő nyolc unokája – köztük például Harry és Vilmos herceg – alighanem szintén helyet kap a gyászmenetben, viszont az már nem biztos, hogy valamennyiük házastársa jelen lehet.

egyedül Katalin hercegné az, aki szinte biztosan ott lesz majd Vilmos herceg oldalán.

Az Independent szerint rajta kívül még három házastárs – Mike Tindall, Jack Brooksbank és Edoardo Mapelli Mozzi – esélyes arra, hogy személyesen is leróhassa kegyeletét a szertartáson. 

Az is biztos már, hogy Harry herceg – aki korábban nagyon szoros kapcsolatot ápolt Fülöppel – szintén hazatér a temetésre Amerikából, a várandós Meghan hercegnének viszont az orvosai nemrég azt javasolták, hogy ne utazzon a helyszínre. 

Ugyan a királyi párnak 10 dédunokája is van, mivel azonban a legidősebb, Savannah Phillips is mindössze 10 éves, így vélhetően ők nem vesznek részt a szertartáson. 

Az egyenes ági leszármazottak mellett a királyi család oldalági tagjaival is számolni kell a résztvevők névsorának összeállításakor. Közülük jelen lehetnek Erzsébet királyné unokatestvérei, név szerint Alexandra hercegnő, Richárd herceg, Eduárd herceg, illetve Mihály herceg. A hercegek – várhatóan – a házastársukkal együtt vesznek búcsút Fülöp hercegtől. 

Az oldalági rokonok közül Erzsébet királynő elhunyt testvére, Margit hercegnő gyermekeinek, David Armstrong-Jonesnak és Sarah Chattonnak a részvételére is számítanak a brit lapok. 

Ezzel pedig egy híján el is értük a 30 főt. Az utolsó helyre a Daily Mail szerint a herceg korábbi titkára, Archie Miller Bakewell esélyes. Ő lehet a gyászszertartás egyetlen olyan résztvevője, aki nem a királyi család tagja. 

Boris Johnson brit miniszterelnök ugyanis korábban bejelentette, hogy a családtagok részvétele érdekében nem vesz részt a temetésen. 

(Borítókép:  Egy nő virágot helyez el a Windsor-kastély előtt 2021. április 11-én, két nappal Fülöp edinburghi herceg halála után. Fotó: Daniel Leal-Olivas / AFP)

Rovatok