Index Vakbarát Hírportál

Lelőttek egy fekete férfit Minnesotában, újabb zavargások törtek ki

2021. április 12., hétfő 12:35 | aznap frissítve

Tiltakozások robbantak ki vasárnap délután Minnesotában azt követően, hogy egy rendőri igazoltatásnál meghalt egy fekete bőrű fiatal férfi – írja az MTI. A halállal végződő eset Minneapolis Brooklyn Center nevű negyedében történt, mintegy 16 kilométerre attól a helytől, ahol tavaly egy másik rendőri intézkedésben meghalt George Floyd.

A helyi rendőrfőnök közleménye szerint a 20 éves Daunte Wrightot eredetileg egy közlekedési szabálysértés miatt állítottak meg.

Az igazoltatás közben azonban kiderült, hogy elfogatóparancs van érvényben ELLENE. 

A rendőrök ezért megkísérelték őrizetbe venni, de Wright járművébe visszaszállva megpróbált elhajtani a helyszínről. Ekkor az egyik rendőr több lövést is leadott az autóra. 

A férfinak ugyan még több háztömbnyire sikerült elhajtania, majd nekiütközött egy másik járműnek, és meghalt. Wright mellett az autóban volt egy másik utas is, aki az ütközés miatt könnyebb sérüléseket szenvedett – áll a rendőrségi közleményben.

Az áldozat édesanyja, Katie Wright eközben azt állítja, hogy az igazoltatás alatt telefonon is beszélt a fiával, aki azt mondta neki, hogy az autója visszapillantó tükrén himbálózó légfrissítő miatt állították meg a rendőrök. Az igazoltatás után visszahívta őt, akkor viszont már Daunte Wright barátnője vette fel a telefont – állítása szerint ő volt az autóban lévő utas – 

és azt mondta neki, hogy a fiát lelőtték a rendőrök. 

Wrightnak a család szerint volt egy kisfia is, aki júliusban lesz kétéves. 

A rendőrség szerint mindkét intézkedő rendőr testkamerája rögzítette az esetet, az ügyben vizsgálat indult.

Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniójának (ACLU) minnesotai részlege viszont azt követelte, hogy egy független testület vizsgálja meg az esetet. Szorgalmazták azt is, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a fegyverhasználatról készült rendőrségi felvételeket. 

A csoport emellett azt írta, hogy „mélységes aggodalmat kelt, hogy a rendőrség a jelek szerint a gépkocsi belső visszapillantó tükre előtt himbálózó légfrissítő miatt állította meg az autót. A rendőrség túl gyakran lép fel ilyen módon a fekete bőrűek ellen” – áll a közleményükben. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Minnesotában – a helyi törvények értelmében – tilos bármit ráakasztani a belső visszapillantó tükörre.

A történtek után vasárnap este több száz fős, feldühödött tömeg kezdett tiltakozni a városban, a Brooklyn Center-i rendőrkapitányság épületénél.

A rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök gumilövedékeket, fény- és könnygázgránátot vetettek be. Néhány tüntető megrongált két rendőrautót, a tömeg köveket dobált. A demonstrálók ellen a Nemzeti Gárda helyi egységeit is be kellett vetni. 

A tüntetők már az elmúlt napokban is hevesen tiltakoztak Minneapolisban a Floyd-ügy miatt, amelynél jelenleg is zajlik a megölésével vádolt rendőr bírósági tárgyalása. 

Tavaly május 25-én a városban a rendőrök elő akarták állítani a 46 éves George Floydot, miután bejelentést kaptak, hogy a férfi hamis pénzzel akart fizetni. Az intézkedés során Floyd nem tett eleget a rendőri felszólításnak, ezért lefogták, és a földre teperték. Az egyik rendőr, Derek Chauvin ezt követően a földön fekvő Floyd nyakán térdelt perceken keresztül.

Az esetről videófelvétel készült, amelynek képei később az egész világot bejárták, és heves tiltakozásokat váltott ki a rendőri brutalitás miatt. Chauvint gyilkossággal és emberöléssel vádolják az ellene folyó perben.

(Borítókép: T üntető szembeszáll a rendőrséggel egy tüntetés során, miután a rendőrség lelőtt egy férfit a minnesotai Brooklyn Centerben, 2021. április 11-én. Fotó: REUTERS / Nick Pfosi)

Rovatok