Index Vakbarát Hírportál

Gondban van a szlovák gazdaság

2021. április 15., csütörtök 10:18 | aznap frissítve

Szlovákiai vállalkozók szakmai szervezetei szerint az enyhítések, a boltnyitás megkésett lépés. Úgy vélik: a kormány már korábban is dönthetett volna legalább egy részleges nyitás mellett, mára ugyanis a vállalkozók egy része olyan helyzetbe került, hogy már képtelen lesz újraindulni. 

Miriam Filová, a Munkáltatók Szövetségének a szóvivője szerint a bezárásra ítélt üzletek többsége hosszabb időn keresztül bármiféle bevétel nélkül maradt, és a veszteségeik napról napra nőnek. Sokuknak a bérleti díjak és a hitelek fizetésére sem maradt pénze, miközben az állami segélyre sem voltak jogosultak – figyelmeztet Miriam Filová, a Munkáltatók Szövetségének a szóvivője.

A szakmai szövetség szerint a kormánynak az elkövetkező időszakban még nagyobb figyelmet kellene szentelnie a leginkább sújtott ágazatok és vállalkozások megsegítésére, írta az ujszo.com. 

Elemzők szerint a kormány is felelős a kialakult helyzetért. Martin Vlachynský, az INESS elemzője úgy vélte: „A drasztikus megszorításokat gyakran anélkül vezették be, hogy felmérték volna azok valódi hatását. Ráadásul, a kormány menet közben sem vizsgálta, hogy milyen hatása van az intézkedéseinek.” Hozzáfűzte: a centralizált bürokrácia képtelen a rugalmas és hatékony döntésekre az olyan helyzetekben, mint a jelenlegi világjárvány.

Ezt a pozsonyi gazdasági minisztérium is érzékeli.

A szlovák gazdaságot negatívan érintik a világjárvány megfékezése érdekében hozott megszorító intézkedések, amelyek hosszabb távon éreztetik a hatásukat. A szlovák vállalkozói környezet a nemzetközi összehasonlítások alapján is stagnál, a helyzet javítása érdekében így mindent meg kell tennünk a vállalkozókat terhelő bürokrácia és a vállalkozások fejlődését gátló értelmetlen szabályok mielőbbi felszámolásáért

– olvasható a gazdasági tárca jelentésében.

Rovatok