Index Vakbarát Hírportál

Szlovákia: 2,4 millió embert kell beoltani a nyájimmunitáshoz

2021. április 15., csütörtök 07:24

Szlovákiában több mint 891 ezer ember kapta meg az első dózist. A második adagot eddig mintegy 308 ezer polgárnak adták be. Az idősotthonok azon lakói és alkalmazottai közül, akik már regisztráltak az oltásra, 77 százalék vehette magához a vakcinát. Arról nincsenek pontos adatok, hogy ez az összes idősotthonban élő és dolgozó személy hány százalékát jelenti, de az Új Szó információi szerint körülbelül 40–45 százalék lehet.

A vakcinaprogramot több megyei képviselő bírálta. Ondrej Lunter, Besztercebánya megye alpolgármestere például azt mondta: a régióban több nagy kapacitású vakcinaközpontot is kialakítottak, így hetente akár 50 ezer embert is be tudnának oltani.

A jelenlegi oltási stratégia értelmében azonban csakis az AstraZeneca oltóanyagát használhatják, mivel ennek a tárolása a legegyszerűbb (a Pfizer vakcináját például mínusz 70 fokos hőmérsékleten kell tartani). Lunter szerint az AstraZenecából nincs elég, ezen a héten például összesen 4 ezer dózist kaptak. Hasonló problémákról számolt be Milan Majerský, Eperjes megye polgármestere.

Jelezte: a vakcinahiány miatt mindössze a kapacitásaik felét képesek kihasználni.

Ez a megyei önkormányzat számára igencsak elkedvetlenítő adat, hiszen a központok működéséhez szükséges munkaerőt és felszerelést is nekik kellett adni.

Április végéig több mint 300 ezer adag vakcina érkezhet Szlovákiába. A Pfizer és a BioNTech több mint 146 ezer, a Moderna csaknem 41 ezer, az AstraZeneca mintegy 91 ezer a Johnson & Johnson pedig megközelítően 26 ezer oltóanyagot ígért. Az utóbbi készítmény sorsa kérdéses, hiszen a gyártó ideiglenesen leállította az európai szállítmányokat. Szlovákiában van 200 ezer adag Szputnyik V is, és a közeljövőben további szállítmányok érkezhetnek, de kérdéses, hogy egyáltalán használni fogják-e az orosz készítményt.

A nyájimmunitás kialakításához még több mint 2,4 millió embert kellene beoltani Szlovákiában.

Rovatok