Index Vakbarát Hírportál

Macron háborút indít a drogkereskedelem ellen

2021. április 19., hétfő 16:30

A békésebb élet megteremtésének címén jelentősen meg fog emelkedni a járőröző rendőrök száma Franciaországban. 

Minden francia több kék egyenruhást fog az utcákon látni 2022-ben, mint 2017-ben. Ez biztonságérzetet kelt az emberekben, és elijeszti a bűnözőket. A békés élethez való jogért küzdök

– fogalmazott Emmanuel Macron francia államfő, amikor a jövő évi elnökválasztásra való felkészülés jegyében bemutatta a közbiztonsági programját. 

A Le Figaro című napilapnak adott interjújában leszögezte, hogy betartja 2017-es választásai ígéretét, és 10 ezer új munkahelyet hoz létre a rendőrségnél, így mandátuma végére, 2022-ben jóval több rendőr lesz az utcákon, mint megválasztásának idején. 

Az egyenruhások létszámának megnövelését és a fokozott hatósági jelenlétet részben a kábítószer-kereskedelem felszámolásával indokolta, mely szerinte az erőszak növekedésével járó önálló gazdasági hálózattá nőtte ki magát. 

Ennek minden eszközzel történő felszámolása lett a legfőbb küzdelem, miután a drog egyes (iszlamista) szeparatista hálózatokat, de a mindennapi bűnözést is meghatározza

– idézi a francia elnököt az MTI. 

A bűnügyi rendőrség dél-franciaországi vezetője, Eric Arella szerint, a „narkobanditizmus egyre több zendülést okoz" a dél-franciaországi nagyvárosok, Montpellier, Avignon, Perpignan hátrányos helyzetű negyedeiben. Montpellier egyik északkeleti elővárosában, Mossonban, melyet Macron is meglátogatott, a lakosság csaknem 60 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, és 47 százalékos a munkanélküliség.

Az Elabe közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a jövő évi választások előtt a franciákat leginkább a munkanélküliség és a vásárlóerejük kérdése (31 százalék) foglalkoztatja, és rögtön ezután következik a közbiztonság problémája (30 százalék), ezért várhatóan ezek a témák fogják meghatározni a kampányt.

Rovatok