Index Vakbarát Hírportál

Pusztít a nyikómalomfalvai nagyvad, rettegésben a lakók

2021. április 20., kedd 07:25 | aznap frissítve

Több mint negyven bárányt és juhot pusztított el, illetve sebesített meg halálosan egy anyamedve bocsaival Nyikómalomfalván, mintegy 12 ezer lejes kárt okozva a helyi közbirtokosságnak, írta a szekelyhon.ro. A kárt egy bocsaival érkező anyamedve okozta, éjszaka: a nagyvadak a drótkerítésen átmászva jutottak el az akolhoz, amelynek oldalát feltépve rárontottak a háziállatokra.

A helyiek szerint már eddig sem volt könnyű juhászt szerezni az állatok mellé. Egy hete Kecsetben garázdálkodtak medvék.

Kovács Lehel farkaslaki polgármester azt mondta: az elmúlt két hétben legalább húsz portára törtek be a medvék a községben, ebből mintegy tíz-tizenöt alkalommal kárt is okoztak a juhok, tyúkok elpusztításával.

Szerinte az emberek már rettegnek kimenni az utcákra. Villanypásztorokkal, zajkeltéssel próbálnak védekezni a gazdák, sőt éjszakánként már járőröznek is, de hiába. Három vadásztársulattal együttműködve már kérték a kilövési engedélyeket, de nem bizonyos abban, hogy ez elegendő lesz az áldatlan helyzet rendezéséhez. A polgármester a környezetvédelmi minisztérium segítségét kéri.

Rovatok