Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen szigorította Németország a járványügyi törvényt

2021. április 22., csütörtök 12:32

Megszavazta a német szövetségi parlament a járványügyi védekezést szabályozó törvényt, amelynek révén szigoríthatják a vírushelyzet miatti korlátozásokat – számolt be róla a ZDF közszolgálati televízió.

Ez lehetőséget ad arra, hogy bevezessék azt a vészfékrendszert, amely a szövetségi és a tartományi kormányoktól függetlenül automatikusan beindul mindenütt, ahol egymás után három napon keresztül 100 fölött van a százezer lakosra vetített heti fertőzésgyakoriság. Ebben az esetben

kijárási korlátozás lép életbe este tíz és reggel öt óra között.

A kutyasétáltatás, az egészségügyi séta és a kocogás éjfélig engedélyezett, és halaszthatatlan ügy, például munkavégzés miatt bármikor el lehet menni hazulról. 

A vészfékrendszer egy sor további szigorítást tartalmaz, így például a nem létfontosságú árucikkeket forgalmazó boltok – az éttermek mintájára – csak elvitelre árusíthatnak, vagyis nem lehet bemenni válogatni, csupán az előre megrendelt árukat lehet átvenni.

A szövetségi kormány előterjesztését név szerinti szavazáson, a kormányoldal képviselőinek támogatásával

fogadták el, jóllehet a Bundestagban az ellenzék élesen bírálta a javaslatot. Az Alternatíva Németországért (AfD) vezérszónoka, Alexander Gauland szerint a vészfékrendszer „támadás a szabadságjogok, a föderalizmus és a józan ész ellen”. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) pedig bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz fordul, mert alkotmányellenesnek tartja a szabályokat.

A Reichstag körül közben több ezren tüntettek a törvény ellen. A tiltakozókkal szemben kétezernél is több rohamrendőr vonult fel Berlin kormányzati negyedében, miután a fővárosi rendőrség erősítést kapott több tartományból. Az előírt távolságtartás és a maszkviselési szabályok megsértése miatt az egyik helyszínen erőszakkal oszlatták fel a demonstrációt. Szerda estig 152 embert vettek őrizetbe, egyebek között hatósági intézkedéssel szembeni engedetlenség és az őrizetesek kiszabadítására tett kísérlet miatt.

A Bundestag után még a tartományi kormányokat összefogó Bundesratnak is jóvá kell hagynia a törvényt, de ott várhatóan simán átmegy. A törvénymódosítás így még áprilisban érvénybe léphet. Az új szabályozás addig érvényes, amíg tart a koronavírus-járvány elleni védekezésre a szövetségi kormánynak adott különleges törvényhozási felhatalmazás. A Bundestag legutóbb június végéig hosszabbította meg a rendkívüli jogosítványokat, amelyekkel tavaly márciusban ruházták fel a kormányt, hogy az ország a kellő gyorsasággal megszervezhesse a védekezést a koronavírus terjedésével szemben.

A Robert Koch közegészségügyi intézet szerdai adatai szerint a hétnapi fertőzésgyakoriság egész Németországot tekintve 160-as szinten áll, ami jelentős emelkedés az egy héttel korábbi 153-hoz képest.

 Az intézet kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 24 884 fertőződést szűrtek ki tesztekkel, ami ugyancsak jelentős növekedés az egy héttel korábbi 21 683-hoz képest. Az új esetekkel együtt már 3 188 192 ember szervezetében mutatták ki a vírust. Ugyanakkor a betegség miatti halálesetek száma az egy héttel korábbi 342-ről 331-re csökkent, ezzel 80 634-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

Rovatok