Index Vakbarát Hírportál

A brit mutáns uralkodik Romániában

2021. április 22., csütörtök 18:41

Romániában 955 fertőzöttnél mutatták ki a koronavírus „aggodalmat keltő” három változatát hétfőig – írta a Transindex.ro portál az Agerpres hírügynökségre hivatkozva. Az Országos Közegészségügyi Intézet közölte, hogy 1502 szekvenálást végeztek, és a megvizsgált minták 64 százalékánál mutatták ki a brit, a dél-afrikai, illetve a brazil mutáció egyikét.

Egyébként toronymagasan a gyors brit mutáns dominál Romániában.

Eddig 948 esetben azonosították, míg öt esetben a dél-afrikai, két esetben pedig a brazil variációt diagnosztizálták.

A közlemény szerint mindeddig 27 romániai fertőzött halála köthető a vírusváltozatokhoz, mindannyian a brit mutáció miatt betegedtek meg.

Rovatok