Halál az arabokra! – skandálta több száz ultranacionalista zsidó, miközben a damaszkuszi kapuhoz vonultak Jeruzsálemben, ahol összecsaptak a kapu elkordonozása miatt napok óta tüntető palesztinokkal.
Az összecsapásban több legalább 105 palesztin sérült meg, 22-en kerültek kórházba – írja a Haaretz. A zavargás megfékezésére kirendelt rendőrök igyekeztek a szemben állókat szétválasztani, de a helyzet olyannyira eldurvult, hogy kénytelenek voltak villanógránátokat és könnygázt bevetni a több esetben is kövekkel és üvegekkel dobálózó tüntetők ellen.
Csütörtökön a palesztinok ismét azzal vádolták meg az izraeli hatóságokat, hogy meg akarják akadályozni őket abban, hogy a damaszkuszi kapu előtt gyülekezzenek. Ramadán idején ugyanis hagyományosan itt találkoznak esténként a hívők.
Az ultranacionalista vonulást az arabellenes Lehava csoport szervezte azt követően, hogy már egy hete, a Ramadán kezdete óta zajlanak az összetűzések az arabok és a zsidók között. Több izraeli arab ellen is atrocitásokat követtek el. Az erőszakspirált az indította be, hogy a közösségi médiában olyan felvételek jelentek meg, melyeken palesztinok támadnak zsidókra a damaszkuszi kapunál.
A rendőrség a csütörtöki incidens nyomán vallásra és származásra tekintet nélkül 30 embert tartóztatott le.